Szórakozás

A Nagy Ő: Tóth Dávid és Laura szerint a 11 év korkülönbség sem tett jót a kapcsolatuknak

Elárulták, mi vezetett a szakításhoz.

December közepén ért véget A Nagy Ő, melyben Tóth Dávid kereste az igazit a villába költöző lányok közül. Úgy alakult, hogy a verseny végén végül Laurát választotta, és annak ellenére, hogy a műsor után tényleg együtt voltak, pár nappal a finálé után már tudni lehetett, hogy két hónap után szakítottak. Korábban már megírtuk a szakításukat, most viszont részletesebben meséltek a Story magazinnak arról, mi vezetett odáig, hogy különváljanak útjaik.

Csodás nyarunk volt, szinte minden napot együtt töltöttünk. Voltunk Horvátország- ban is. Régóta nem vittem haza senkit, de Laurát a szüleim és az összes barátom megismerte. Két hónap után azonban egyre több volt a vita köztük, a sokasodó feszültség pedig szép lassan megölte a legszebb érzelmeket is. Én kezdeményeztem a beszélgetést, de Laura is hasonló véleményen volt, hogy ez így nem jó. Azt éreztem, nagyon máshol tartunk az életben, és talán a tizenegy év korkülönbség idővel kiütközött

– mondta Tóth Dávid, Laura pedig hozzátette, nem igazán bánja, hogy így alakult, mert azóta megismerkedett valakivel, akinek szintén Dávid a neve.

Bármilyen rövidre sikerült, ez szerelem volt Dáviddal, és talán lett volna még ebben a kapcsolatban. De lezártuk. Örülök, hogy jóban tudtunk maradni, és annak is, hogy minden így történt. Magam sem hiszem, hogy lehetek ilyen szerencsés, hogy a hatéves kapcsolatomat Dávid követte, a szakításunk után nem sokkal pedig valaki más toppant az életembe. A sors fintora, hogy ő is Dávid, csak nem Tóth. Naponta többször megnézem a közös fotóinkat, videóinkat, és fülig ér a szám. Bár még friss ez a találkozás, úgy érzem, hogy ebből bármi lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik