Újabb szavazást tartottak a Farm VIP-ben, ahol ezúttal Oláh Gergő kapta a legtöbb útilaput. Az énekes Gyepes Gábort hívta ki párbajozni, aki úgy döntött, erőpárbajban akar megmérkőzni. A verseny során fémpálcákat kellett meghajlítaniuk, végül Oláh Gergő egyetlen darabbal lemaradt, így neki kellett távoznia a műsorból.
Búcsúzóul elmondta, hogy nagyon élvezte a farmot és örül, hogy új embereket ismert meg, de azt is hozzátette, hogy sajnálja, amiért elesett a fődíjtól.
Én gazdagabban megyek haza, láthatom végre a gyerekeimet. Jó lett volna döntőzni egyet, meg megnyerni ezt a zsét.
Ezt követően azonban Gyepi azonnal felhívta rá a figyelmét, hogy korábban már leemelt egymillió forintot a nyereményalapból, így végülis nem üres kézzel távozik.