Szórakozás

Járai Kíra a gyerekvállalásról: 14 éves korom óta nem éledt fel bennem ez a vágy

RTL Klub
RTL Klub
Úgy érzi, túlságosan is belegondolt, mekkora felelősség.

Járai Máté nemrég Palik László YouTube-csatornáján mesélt arról, hogy miért nem vállaltak eddig gyereket feleségével, Járai Kírával. Azt mondta, szerinte a feleségének van még valamilyen dolga azzal, hogy miért zárkózik el annyira a gondolattól, hogy gyereket vállaljon. A véleményéről ebben a cikkben írtunk részletesebben.

Kapcsolódó

Most Járai Kíra látogatott el a Reggeli stúdiójába, hogy ugyanerről a témáról beszéljen, csak a saját szemszögéből. Szerinte sokkal kevesebben küzdenének lelki problémával a bolygón, hogyha az emberek jobban átgondolnák, mennyi felelősséggel jár egy gyerek. Úgy gondolja, hogy ennek Járai Máté is csak a felszínét kapargatja, emiatt szokott eljátszadozni a gondolattal, hogy apukává váljon.

Amíg az ember a társadalmi elvárások szerint gondolkodik gyerekkorában, addig én is azt a babáimmal játszottam, hogy van anya, meg gyerekek. De tizennégy éves korom óta ez a vágy valahogy nem éledt fel bennem. Volt egy olyan időszak, hogy sokat beszéltünk erről, nyilván abszolút felmerült, hogy legyen egy kis Kíra vagy kis Máté

– mondta, majd azzal folytatta, hogy nem szeretne egy ekkora felelősséget magára vállalni, mint ami egy gyerek felnevelésével jár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik