Szórakozás

Miller Dávid új dala a szakítása után született, el is sírja magát a klipben

youtube / millerdavid
youtube / millerdavid
Manuel is besegített a dalszövegbe.

Miller Dávid új zenével és videóklippel jelentkezett a YouTube-on, a dal a Csend címet kapta. A dalszöveg megírásába besegített az X-Faktorból megismert Manuel is, aki nem szokott ilyen feladatokban részt venni, de Miller esetében most kivételt tett. A dal születésének idején Millernek véget ért egy hosszú kapcsolata és Manuelnek sem volt felhőtlen a szerelmi élete akkoriban, emiatt kerültek gyorsan azonos hullámhosszra a munkát illetően.

Teljesen mást jelent számomra most ez a dal, mint amikor megszületett tavasszal. Akkoriban lett vége egy hosszú párkapcsolatomnak, nem voltam épp a legboldogabb periódusomban, ami a szövegen érződik is. Visszás helyzet volt, mert a dalnak, ha lehet így fogalmazni, jót tett az állapotom, de igyekeztem volna egyre kevesebbet gondolni a szakításra, szóval próbáltam a dalszerzés folyamatára egy projektként tekinteni, és nem hagyni, hogy minden stúdiózós alkalom újra és újra visszarántson. Nem volt egyszerű. Aztán hónapokra fiókba került a dal, azóta már egészen máshol tartok lelkileg, ezért is volt fura élmény a klipforgatáson azzal szembesülni, hogy ennyire erős érzelmeket vált ki belőlem még mindig. Az biztos, hogy tavasszal valahogy segített a továbblépésben, de most eléggé felkavart újra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik