Szórakozás

Rubint Réka tíz év után új mellimplantátumokat kapott

tv2
tv2
Annyira elfoglalt, hogy csak most volt ideje rá.

Instagram-oldalán osztotta meg a hírt Rubint Réka, hogy tíz év után új mellimplantátumokat kapott plasztikai sebészénél, hiszen időszerű volt a csere. A poszt elején még a negatív kommentelőkre is jutott ideje.

Korábban megkaptam a mű nő jelzőt, mert vállaltam, hogy a szülést követően meg lett plasztikázva a mellem. Vállaltam, mert ez is én vagyok. Nincs ebben semmi különös. A mell egy épp olyan testrész, amit életmóddal nem, vagy kevésbé lehet korrigálni, növelni vagy szebbé tenni 🤷‍♀️

– kezdte, majd elmondta, a korábbi implantátumokkal sem volt semmi gondja, de időszerű volt a csere az első műtét óta eltelt tíz év miatt.

Kapcsolódó

Azt is megmagyarázta, miért most feküdt kés alá.

Mert két edzés és tábor között most tudtam időt szakítani arra, hogy az előírt pihenési időt betartsam. December 28. és január 10. között lesz a következő Alakreform táborom a Seychelle-szigeteken, addigra a régi leszek😉🤸‍♂️❤️

– zárta posztját, amit ugyan nem mutathatunk, de ide kattintva megtekinthető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik