Szórakozás

Erdei Zsolt elárulta, hogy mennyi pénzt keresett élete legtöbbet fizető meccsével

Hajdú Péter majdnem leesett a székről.

Erdei Zsolt is eltöltött Hajdú Péterrel összezárva egy napot és a magánélete mellett, természetesen a karrierje sem maradt ki a beszélgetésből. Hajdú már az elején rákérdezett, hogy melyik meccs volt az, amivel az ökölvívó a letöbb pénzt kereste.

Kapcsolódó
Erdei Zsolt összeomlott, amikor egy félreértés miatt azt hitte, hogy meghalt a fia
Azóta is élete legszörnyűbb emlékeként él benne a dolog.

Talán a 10. címvédő világbajnoki mérkőzésem volt. Ez 2007-ben lehetett

– mondta Erdei Zsolt, aki ezután számszerűsítette is az összeget, habár hozzátette, hogy nem tudja pontosan mennyi maradt a zsebében.

Az a baj, hogy ezt nehéz kiszámolni, mert a meccspénzem az 730 ezer euró volt, viszont abból lejött egy menedzseri jutalék, plusz abból adózni kellett.

Erdei azt is kiemelte, hogy ekkor már sok minden állt mögötte és ez a nagyjából 100 millió forintos összeg volt a maximum, ehhez képest az első világbajnoki meccsén „mindössze” 7-8 milliót kapott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik