Sport

Erdei Zsolt: Nem tudok íróasztal mögött ücsörögni

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség csütörtöki ülésen a korábbi elnök, Erdei Zsolt hivatalosan is bejelentette, lemond szakmai társelnöki pozíciójáról. Az amatőrként és profiként is világbajnoki címet szerzett bokszoló úgy érzi, nem az íróasztal mögött ülve, hanem az országot járva, toborozva, tehetségeket gondozva tehet sokat a sportágért.

„Már július 20-án lemondtam, mert rájöttem, nem tudok íróasztal mögött ücsörögni, ott nem tudok helyt állni, be lettem oda szorítva. Úgy éreztem, nem tudok kibontakozni. Nekem a személyes jelenlét a fontos, amikor tevékenyen részt tudok venni a munkában” – mondta Erdei Zsolt a 24.hu kérdésére.

Erdei Zsolt lemondott a társelnöki posztról az ökölvívó-szövetségben
A szervezet éjszakába nyúlóan értékelte a szövetségi kapitányi és a főtitkári pályázatokat.

Úgy véli, a sportágban rá másfajta kihívások várnak, és megvannak azok a területek, ahol sikeres lehet.

Szeretnék személyesen ott lenni edzéseken vagy a ringsarokban, tehetséggondozással foglalkozni, felkarolni a hátrányos helyzetű gyerekeket. Hogy a nevemmel létszámot növeljünk, bevonzzunk újabb bokszolókat és motiváló hatást érjünk el.

Arra a kérdésre, hogy a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke, Bajkai István miért nyilatkozta pénteken, hogy meglepte a döntés, Erdei azt mondta, ez a júliusi beszélgetésükre vonatkozhatott.

„Nagyon tisztelem az elnök urat azért, hogy tenni akar a sportágért. Megvannak az elképzelései, én támogatom ezeket. Korábban többször jeleztem neki, hogy számomra ez a szakmai társelnöki pozíció nem jó, ő azt kérte, próbáljam megtalálni a helyem. Sajnos nem találtam meg.”

Nagyon bízik benne, hogy a sportág képes lesz megújulni. Bertók Róbert személyében egy agilis fiatalember lett a kapitány, reméli, hogy meg tudja oldani a feladatát.

Arra a kérdésre, hogy ilyen agilitás mellett hogy értékeli az elmúlt bő három évet (2017 áprilisában lett a szövetség elnöke, azt követte a szakmai társelnöki poszt), úgy válaszolt:

Kétszer is meggondolnám, mire még egyszer belevágnék.

Kiemelt kép: Farkas Norbert / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik