Szórakozás

Farm VIP: Henry Kettnert sokkolta, hogy Oláh Gergő gyerekkorában is olyan „nomád módon” mosakodott, mint ahogy most a reality miatt kell

TV2
TV2
A kútról hozták a vizet.

A Farm VIP második évadának indulása után a sárga csapat húzta a rövidebbet. Az első versenyben ők maradtak alul, így egy pajtában kaptak szálláshelyet, ami nem pont összkomfortos. A fürdést például úgy kell megoldaniuk, hogy vödrökben hordják a kútból a vizet.

Kapcsolódó
Farm VIP: Mindenki azon nevetett, ahogy Gáspár Zsolti küzd Henry Kettner nevével
Pedig Sydney van den Bosch után ez könnyebben megugorhatónak tűnt.

Oláh Gergő számára ez nem jelentett újdonságot, ugyanis gyerekkorában hasonló körülmények között élt családjával. Ez viszont igazán meglepte csapattársát, Henry Kettnert, akinek Gáspár Zsolt még a nevét sem tudja kimondani.

Nagyon lesokkolt az a kijelentése, hogy amikor gyerek volt, ugyanígy kútból merték a vizet és ugyanígy fürödtek, mint most mi, ilyen nomád módon, ha ezt mondhatom. Az én gyerekkoromban egyáltalán nem volt ilyen. Ott volt mindig a csap, gyorsan lezuhanyoztam amikor, ahol akartam

– mondta az influenszer.

Az énekes viszont egyáltalán nem élte meg rossz élményként azokat az éveket:

Akkor ez volt az életformánk. Igazából nem is ez számított, mert azon kívül viszont mindent megkaptam gyerekként a szüleimtől. Megkaptam a törődést, a szeretetet, a figyelmet, a gondoskodást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik