Ha Watkins élete szerencsésebben alakul, minden bizonnyal egy sokkal nagyobb hatású művészként emlékeznénk rá
– mondja Baki Péter, a Margaret Watkins – Fekete fény című kiállítás egyik kurátora. A kanadai származású fotográfust elsősorban a reklámfényképezés megújítójaként szokták emlegetni, Baki szerint azonban azok közé a ritka fotográfusok közé tartozik, aki nem csak művészként és alkalmazott fotográfusként alkotott maradandót, de egy életművön belül a piktorializmus és a modernitás irányzataiban is ugyanolyan kiváló szemmel fényképezett.
Margaret Watkins 1884. november nyolcadikán született egy Hamilton nevű kisvárosban. Már egészen kiskorában kiderült, milyen érzéke van a kézművességhez, valamint a rajzoláshoz. Tehetségét hamar felismerte, tinédzser korában már apja üzletében árulta saját maga által készített alkotásait. A fényképezőgép felfedezésére még pár évet várnia kellett. Bostonba költözése után fotóstúdióban kezdett dolgozni, akkor még csak kisegítőként. Érdeklődése a művészetek felé nyilvánvaló volt, mivel a kézművesség mellett verseket is írt.
A fotográfiával, mint művészeti ággal Watkins csak akkor kezdett komolyan foglalkozni, mikor a New York-i származású, híres fotográfus, Alice Boughton mellett kapott állást, és mikor beiratkozott egy fotográfiai iskolába – ahol később maga is tanár lett.
A következő években Margaret Watkins reklámfotográfusként dolgozott, ügyfelei között volt például az egyik legnagyobb divatáruház, a Macy’s, de a Thompsonnak is gyakran készített fotókat. Művészete a reklámterületen is nyomot hagyott, hétköznapi tárgyakról készített felvételeket.
Margaret Watkins egyedi látásmódja izgalmasan jelenik meg a különböző műfajú fotókon; legyen szó a két világháború közti városképekről, a Vogue egy divathirdetéséről, portréfotókról, vagy fotóalapú iparművészeti tervekről.
Életének utolsó szakaszában Watkins Glasgowban élt, amikorra fotóművészként már jobbára elfeledték – környezete nem is ismerte egykori fotográfiai karrierjét. Halála előtt egy lezárt dobozban adta át munkáit Joseph Mulhollandnek, aki szomszédja és végrendeletének végrehajtója volt, meghagyva, hogy azt csak halála után nyissák ki – Mulhollandtól került a hagyaték Anne Morinhoz, a madridi diChroma photography igazgatójához, aki a tárlat nemzetközi kurátora. A kiállításon látható alkotásokat öt különböző kategóriába gyűjtve tekinthetjük meg. Az első Watkins tanulóévei, majd a reklámfényképész munkássága, ezután a portréfotóit, az amerikai és európai utazások képeit, végül pedig a modernista fotómontázsokat vizsgálhatjuk meg.
Baki Péter úgy véli, női alkotóként Watkins eddigi „elfeledettsége” sok esetben abból is adódik, hogy az adott történelmi és kulturális körülmények között a nőknek sokkal nehezebb volt művészeti karriert felépítenie. Egy kanadai folyóirat, a Queen’s Quarterly úgy fogalmazott, hogy Watkins élete azokat az egyedülálló nőket inspirálta, akik nem az akkori hagyományos nemi szerepben, a házasságban vagy akár az anyaságban találták meg a kiteljesedést, hanem inkább a karrierjük építésében. Emiatt pedig a kiállítás a mai társadalomban is aktuális kérdéseket vet fel. A kurátor reméli, Watkins művészetének (újra)felfedezésével most az életmű elkezdheti kifejteni a hatását és talán méltóbb helyre kerül az egyetemes fotótörténetben is.
A Margaret Watkins – Fekete fény című kiállítás a Fotóhónap2021 keretein belül a Mai Manó Házban tekinthető meg.
