Szórakozás

Sátánizmussal vádolják az iskolaigazgatót, mert Iron Maident hallgat

Martin Philbey / Getty Images
Martin Philbey / Getty Images
Szülők egy csoportja petícióban követeli egy ontarioi középiskola igazgatónőjének felmentését, miután a nő egy olyan fotót osztott meg a privát Instagram-oldalán, melyből kiderül, hogy az Iron Maiden című metálzenekar nagy rajongója. A diákok ellenpetíciót indítottak.

Sharon Burns, a St. Catharinesben működő Eden Gimnázium igazgatónője azzal háborította fel szülők egy csoportját, hogy egy az Instagramjára feltöltött fotón egy Iron Maiden zászló előtt, Iron Maiden pólóban, ördögvillát mutatva grimaszol. Néhány szülő szerint, az igazgatónő ezzel nyilvánvalóan kifejezte, hogy sátánista, vagyis alkalmatlan a pozíciója betöltésére – írja weboldalán a Loaded Radio című zenei rádió.

Az igazgatónő távozását követelő szülők egy másik fotóra is hivatkoznak, melyen az Iron Maiden kabalafigurája, Eddie látható, műanyagból, egy autó műszerfalán, mellette egy cetli, amin egy rózsaszín szívben a 666-os szám díszeleg. Burns azóta mindkét képet eltávolította az Instagramról.

change.org

A petíciózó szülők megjegyzik, nem azzal van baj, amit Burns hallgat, hanem azzal, hogy sátánista. A felhívást cikkünk megjelenéséig 402 ember írta alá.

Az igazgatónő távozását követelő szülőcsoport kezdeményezésére válaszul az iskola diákjai is elindították a saját petíciójukat. Követelik, hogy Burns a helyén maradhasson, mert tőle csak szeretetet, törődést, és odafigyelést kaptak. Kiemelik, hogy az Eden nem keresztény iskola, ennek ellenére az igazgatónő kialakíttatott benne egy imaszobát, hogy bármelyik vallás képviselői nyugodtan imádkozhassanak. Úgy gondolják, ha valakinek probléma van Burnssel, akkor saját gyerekét kellene másik iskolába vinnie, ahelyett hogy az igazgatónőt próbálja eltávolíttatni. A diákok petícióját, eddig valamivel több mint tízezren szignálták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik