Szórakozás

Bánsági Ildikó: A nyugdíjamból nem élnék meg

Szigetváry Zsolt / MTI
Szigetváry Zsolt / MTI
Azt mondja, bajban lenne, ha nem kapna plusz támogatást.

A színésznő tavaly hagyta ott a Nemzeti Színházat, azóta pedig egyetlen társulat sem szerződtette. Munkája persze akad és azért is hálás, hogy 2014-ben megkapta a Nemzet Művésze címet, mert ezek nélkül nem tudna megélni.

A nyugdíjam 75.800 forint, abból nem élnék meg. Ha nem lennék a Nemzet Művésze, akkor nagy bajban lennék. Az elismeréssel együtt havi apanázs is jár, emellett pedig folyamatosan dolgozom. Nem akarok panaszkodni, de ebből talán látszik, mi a helyzet a művészek világában. Persze azt rég tudjuk, hogy a nagy pénz nem Csehov és Shakespeare darabok játszásában van, hanem a nagy költségvetésű tévéműsorokban. Hiába szeretnék, én már nem mehetnék táncolós show-ba, pedig élvezném, ha fiatalabb lennék

– mondta a Blikknek Bánsági Ildikó, aki ha újból választás előtt állna, nem biztos, hogy a színészi pályát választaná.

Kapcsolódó
Bánsági Ildikónak a Színművészeti csak az utolsó csepp volt a pohárban
Az egyetem körüli botrány egy régóta húzódó elégedetlenségre tett rá egy lapáttal, ezzel együtt Bánsági Ildikó úgy érzi, kicsit belehal a távozásba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik