Szórakozás

Rácz Jenő négy gyereket is bevállalna, de a felét örökbe fogadná

Feleségével egyelőre nincsenek közös állásponton.

Rácz Jenő és párja, Gyuricza Dóra idén nyáron keltek egybe és habár csak jövőre szeretnének családot alapítani, már túl vannak egy genetikai kivizsgáláson, ugyanis szerettek volna tisztában lenni azzal, hogy egészséges gyerekük születik a jövőben. Az utódok számában azonban még nem állapodtak meg.

Kapcsolódó

Dóri három gyereket szeretne, de mindig azt mondom: majd ha az elsőn túl vagyunk, megbeszéljük, hányszor csináljuk még végig. Mindketten nagycsaládot szeretnénk, de én valahogy úgy képzelném – és erről Dórival is beszélgettünk már –, hogy részemről két sajáttal megelégednék, és a harmadikat, negyediket örökbe fogadnánk. Azt gondolom, a föld extrém módon túlnépesedik, és rengeteg az árva gyermek. Ha a nagycsaládra vágyók örökbe fogadnának, az egy óriási problémát kezdene megoldani, és a bolygónkon is segítenénk, amit kizsigerelünk

– mondta a Story magazinnak a séf.

Story

Ajánlott videó

Olvasói sztorik