Szórakozás

Schobert Norbi: Arra emlékszem, hogy Réka beszél hozzám, csak nem tudtam válaszolni

Kadarkai Endre
Kadarkai Endre
„Nem sokon múlott az életem.”

Rubint Réka hétfőn már beszámolt a férjével történtekről, ekkor derült ki az is, hogy Schobert Norbit a kórházba szállítás után azonnal megműtötték. Most maga Schobert– aki egyelőre még mindig kórházban van – adott interjút a Blikknek, kezdve azzal, hogy mire emlékszik a történtekből.

Visszaértem a futásból, befordultam a ház elé, lelassítottam, odaértem a kapuhoz, és akkor ott, egyik pillanatról a másikra »elhagyott a jobb oldalam«. Arra emlékszem, hogy a kutyám nem tágított mellőlem, illetve arra is, hogy Réka beszél hozzám. Csak nem tudtam válaszolni. Az kemény volt.

Schobertet azóta kivizsgálták és minden értéke rendben van, így sztrókja miatt a sok munkát és stresszes életvitelt lehet csak okolni. A kórházból pedig azért nem térhetett még haza, mert vasárnap egy másik műtétre is sor került.

Amikor a lábamon, a combomon keresztül behatoltak, hogy az ereimen keresztül eljussanak az agyamig és megszüntessék az elzáródást, akkor sajnos az egyik érfal megsérült. Ezt az eret meg kellett operálni, úgyhogy újra megműtöttek vasárnap éjjel, de már egy másik kórházban

– magyarázta Schobert Norbi.

Nem sokon múlott az életem, vagy hogy nem lett maradandó károsodásom. Az volt a szerencsém, hogy nem tíz perccel korábban ért a baj, amikor még az erdőben futottam, vagy hogy két órán belül megműtöttek az Amerikai úti idegsebészeten. Ha ez kitolódik három órára, akkor most nem beszélgetnénk. Akkor nem lehetett volna a dolgokat visszafordítani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik