Szórakozás

Egyik nap megunta a színészkedést, helyette egy hét alatt popsztárrá vált

Will Heath / NBC / NBCU Photo Bank via Getty Images
Will Heath / NBC / NBCU Photo Bank via Getty Images
Olivia Rodrigo hamarabb vált ismert popsztárrá, mint amennyi idő két nagybevásárlás között eltelik. Tizennyolc évesen zenetörténelmet írt, sikereit pedig javarészt a tinik körében népszerű platformnak, a TikToknak köszönheti. Fél évvel a berobbanása után már találkozott Joe Bidennel, de fellépett a Brit Awardson is.

Május végén jelent meg Sour címen Olivia Rodrigo debütáló albuma. A tizennyolc éves énekes egyike a világ négy zenészének (többi között Billie Eilish-sal együtt), akik 2000 utáni születéssel mondhatják el magukról, hogy daluk a Billboard százas listájának élére került. Ez a bizonyos nóta a Drivers License, ami kétszer is megdöntötte a Spotify rekordját – ha eltekintünk az ünnepi daloktól, az a kategória ugyanis Mariah Carey fennhatósága alatt áll. A szám megjelenése után egy nappal 17 millió, egy hét alatt pedig 80 millió lejátszást generált.

Csupán pár hónapja dolgozik énekesként, többen máris azt jósolják, hogy rövid időn belül generációja egyik legnagyobb előadója lesz. De ki az az Olivia Rodrigo és hogyan bukkant fel szinte a semmiből?

Reklámfilmektől a Disney-sztárságig

Na jó, nem teljesen a semmiből rontott ránk, hiszen már gyerekként reklámokban szerepelt, tizenegy éves korától kezdve pedig kisebb-nagyobb projektekben is részt vett színészként. Karrierjének kezdete nem áll túl messze Miley Cyrus vagy Selena Gomez pályafutásának ívétől: hozzájuk hasonlóan Rodrigót is a Disney-csatorna karolta fel 2016-ban, amikor a Bizaardvark című sorozatban főszerepet kapott. Innentől kezdve egyre többen ismerték meg a nevét, a hírnév felé vezető lépcső újabb fokát pedig 2019-ben tette meg, amikor beválogatták a High School Musical: The Musical – The Series (igen, tényleg ez a címe) sorozatba, ahol szintén főszerepet kapott. A sorozat az eredetihez hűen gimnazisták életét követi nyomon, a szereplők célja, hogy bekerüljenek a sulielőadásba. A sorozat első két évadának sikerét jól mutatja, hogy csak az All I Want című dal, amit Olivia Rodrigo írt hozzá, közel 190 millió lejátszást eredményezett mostanáig a Spotify platformján.

Annak ellenére, hogy filmes karrierjét egyelőre szünetelteti, zenei téren a siker nem váratott magára túl sokáig. Nem véletlenül hoztuk korábban példaként az előző generációs Disney-sztárok közül Cyrust és Gomezt, ugyanis mindkettőjük népszerűségének növeléséhez nagyban hozzájárult, hogy A listásnak számító sztárokkal, például Liam Hemsworth-szel, illetve Justin Bieberrel jártak. Hozzájuk hasonlóan Rodrigo szerelmi életét is folyamatosan nyomon követik a rajongók – kíváncsiságukat meg is lovagolta első dalával. A Drivers License ugyanis egy tinédzserkori szerelem végéről szól: arról, hogy Rodrigót elhagyta a barátja egy szőke lány miatt.

Előző héten szereztem meg a jogsim, pont, ahogy mindig is beszéltük,

Annyira izgatott voltál, hogy végre odagurulok a házad elé kocsival.

De ma sírva autóztam a környéken, mert te már nem vagy velem.

Ezekkel a sorokkal kezdődik a dal, a rejtélyes szerelmi háromszög természetesen felkeltette a rajongók érdeklődését. Ugyan sosem erősítették meg kapcsolatukat, a híresztelések szerint Rodrigo korábban a High School Musical: The Musical: The Series színésztársával, Joshua Bassett-tel alkotott egy párt, aki szakításuk után összejött az énekes Sabrina Carpenterrel. Nagyjából hasonló intenzitással találgatnak a rajongók, mint amikor a fél világ arra volt kíváncsi, hogy pontosan mi is történik a Lady GagaBradley CooperIrina Shayk trió között a Csillag születik című film bemutatása utáni időszakban.

Troy Harvey via Getty Images

Egy kis hátszél a TikToktól

A korai Taylor Swift- (aki egyébként Rodrigo kedvenc előadója) és Lana Del Rey-dalokra emlékeztető Drivers License befutásában az is nagyot dobott, hogy közben TikTok-trenddé vált. A videóklip egyik jelenetét, amelyben Rodrigo teljes testével hátrafelé dől, egy hirtelen vágást követően pedig más háttér jelenik meg előtte, a platform felhasználói elkezdték utánozni, így kapott egy plusz löketet. Nem Rodrigo az egyetlen előadó, akit sikerült megtámogatnia a platformnak: az akkor berobbanó Lil Nas X Old Town Roadja is hasonló utóéletet élt TikTokon. Ezek a videós trendek egyébként amilyen szélsebesen jönnek, olyan gyorsan távoznak is, és csak néhányaknak, mint Rodrigo vagy Lil Nas X, sikerül karriert építeniük a platform segítségével.

Drivers License-t időközben két másik dal követte, a Deja Vu – amiben szintén okosan és nagyon hasonlóan fenntartja a rajongók érdeklődését a szerelmi életével kapcsolatban –, illetve a Good 4 U. Mindkét dal pozitív visszajelzéseket kapott a rajongóktól, ezután májusban megjelent első lemeze, a Sour, amelyre szerinte olyan előadók voltak hatással, mint Lorde vagy Taylor Swift.

Ha nem lenne így is elég szürreális, mennyire hamar szupersztár státuszba lépett, a Variety magazin a „saját generációja hangjának” kiáltotta ki, május közepén pedig már fellépőként jelent meg a Brit Awards díjátadón. Befolyásának elképesztő mértékét mutatja, hogy júliusban az elnök meghívására Fehér Házban szónokolt és kampányolt a koronavírus elleni oltás mellett, hogy minél több fiatalhoz érjen el.

JMEnternational / JMEnternational for BRIT Awards / Getty Images

Courtney Love és az albumborító

Jelenleg bő tizenhat millióan követik Instagramon, a hírek szerint pedig olyan előadók mellett lép fel szeptemberben az idei VMA-díjátadón, mint Lorde vagy Machine Gun Kelly. A sikerek mellett viszont kisebb összetűzésekbe is keveredett. Júniusban Courtney Love megvádolta, hogy Rodrigo lemásolta Hole nevű bandájának Living Through This albumborítóját. Később erre Rodrigo csak annyival reagált, hogy ezek szerint mindketten az 1976-os Carrie című filmből inspirálódtak, és örül, hogy egy ilyen ikon, mint Courtney Love, tud a létezéséről.

Ennél kisebb volumenű, de talán picit kínosabb jelenség: nemrég néhány rajongó panaszkodott, hogy az énekes albumához vásárolható termékek egyáltalán nem úgy néznek ki élőben, mint a reklámfotókon. Az egyik twitterező megmutatta, hogy a karkötőjéből kimaradt egy betű a „sour” feliratból.

A formula, amivel berobbant a köztudatba, egyáltalán nem újkeletű, ahogyan nem is megmagyarázhatatlan: egy kis szerencse, tehetség, kitartáson kívül nem is volt másra szüksége, csak a TikTok-generáció tagjainak elképesztően gyorsütemű reakciójára. Annak ellenére, hogy Billie Eilish sem éppen a legvidámabb dalszövegeiről híres, Olivia Rodrigo pont a szomszéd lány effektust képviseli, akinek még nincsen kiforrott stílusa – ezt a GQ magazinnak mondta saját magával kapcsolatban – és ugyanazokkal a dolgokkal és problémákkal foglalkozik, mint bármelyik tinédzser, így nagyon könnyű vele azonosulni.

Míg a kilencvenes évek szülöttei Kelly Clarkson, Miley Cyrus, és Avril Lavigne számok segítségével dolgozták fel a haragjukat vagy éppen a szerelmi csalódásaikat, úgy a mostani fiatal generáció számára Olivia Rodrigo lett a szakítós számok Taylor Swiftje. Ettől függetlenül nem csak a tinédzserek rezonálhatnak a dalszövegeivel, de akkor is elővehetjük Rodrigo számait, amikor csak nosztalgiázni szeretnénk egy jót a gimnáziumi éveinkről és a fiatalkori szerelmeinkről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik