Szórakozás

Angelina Jolie-t egy nap alatt hétmillióan követték be az Instagramon

OLYMPIA DE MAISMONT / AFP
OLYMPIA DE MAISMONT / AFP

Angelina Jolie szombaton regisztrált az Instragramra. Egy tizenéves afgán lány kézzel írt levelét posztolta arról, hogy a tálibok hatalomátvétele miatt most nem járhat iskolába és félő, hogy dolgozni sem fog tudni. Jolie azt írta a poszthoz, azért hozott létre Instagram-oldalt, hogy hangot adjon azoknak, akiktől éppen elveszik a megszólalás lehetőségét. Felidézte, hogy 2001-ben, két hónappal a szeptember 11-i terrortámadás előtt is ott volt az afgán határon, és találkozott olyan menekültekkel, akiknek a tálibok miatt kellett elhagyniuk az otthonukat. Mint írja, elkeseríti, hogy ez megismétlődhet.

Második posztajként Jolie az ENSZ emberi jogi szervezete által összegyűjtött adatokat osztott meg arról, hogy egyre többen kénytelenek menekültként élni, köztük rengeteg gyerek. Az első posztját e hír írásának pillanatában közel hárommillióan, a másodikat több mint egymillióan lájkolták, Jolie oldalát pedig most 6,8 millióan követik.

A héten Sahraa Karimi rendezőnő levele is körbejárta a világsajtót arról, mi várhat most a nőkre Afganisztánban.

A közösségi médiás rekordokról pedig tavasszal külön is írtunk:

Kapcsolódó
Mi a közös egy tojásban, Kylie Jenner gyerekében és David Attenborough-ban? Az Instagram!
2021 van, bármiből lehet rekord – mostanában például egymást érik a közösségi médiás csúcsdöntések, legyen szó a követők vagy éppen a lájkok számáról. Billie Eilish kiszőkülésének apropóján összegyűjtöttük a mérföldköveket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik