Szórakozás

Házasodna a gazda: Jázmin és Zoli gazda úgy tájékozódtak a GPS-ről, mintha egy vaktérképet néznének

rtl klub
rtl klub
Athénba mentek nyaralni, a szálláshelyüket autóval közelítették meg.

Jázmin lett Zoli gazda választottja a Házasodna a gazda legutóbbi részében, egyúttal az is kiderült, hogy Athénba utaznak egy álomnyaralásra. A másik két lány, Zsófi és Nóri pedig megkönnyebbültek, hogy végül nem az egyiküket választottak a gazda.

Kapcsolódó

Az athéni nyaralás repülőúttal kezdődött a párnak: Jázmin előzetesen félt a repüléstől, de később elmondta, ennél azért nagyobb durranásra számított. A görög fővárosba megérkezésükkor béreltek egy autót, amivel útnak indultak, Jázmin kezelte a GPS-t, Zoli gazda pedig a volán mögé huppant be. Már a parkolóból kifelé meggyűlt a lány baja a tájékozódással.

„Úgysem tévedtél még el Athénban” – nyugtatta őt a gazda.

Azért nézed majd te is?

– kérdezte Jázmin, miután egyre nagyobb bajban volt a képernyőn látott útvonallal. De szerencsére, nem 1991-et írunk, hogy valódi, papíralapú térképpel a kezében kellett volna irányt mutatnia, hanem a mobiltelefonján kellett figyelni a nyilat, ami folyamatosan újratervez, ha probléma adódik.

Mikor kiderült, hogy nekem kell navigálnom Zolit, kicsit megijedtem, hogy majd eltévedünk, de egész jól ment, egyszer sem tévedtünk el, Zoli meg is dicsért, hogy nagyon jól navigálom őt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik