Szórakozás

Bárdosi Sándor szerint a mai olimpikonok mindent megkapnak, ő anno az anyjához járt ebédelni

rtl klub
rtl klub
Neki a sárga csekkekkel is meggyűlt a baja régen.

A Reggeli vendége volt Bárdosi Sándor egykori birkózó, aki a tokiói olimpiáról is beszélt, párhuzamba állítva azokkal az évekkel, mikor ő még aktívan sportolt. Leszögezte, nehogy azt higgye valaki, hogy irigységből von párhuzamot, ő más boldogságának, sikerének, szerencséjének ugyanúgy tud örülni, mint a sajátjának.

Ezek a srácok nyerik az olimpiát, de azt irigylem tőlük, hogy ők egy olyan közegben tudnak már dolgozni, végezni a munkájukat, amely már minden szegmensében arra van kitalálva, hogy ők a legjobban végezhessék a munkájukat. Amikor én válogatott voltam, olyan jól voltunk fizetve, hogy anyámhoz jártam az étkezdébe enni. És csak elvétve volt olyan köztünk, akinek volt autója. Év végén ki kellett menni a Bundesligába birkózni, hogy a felhalmozódott sárga csekkeket ki tudjam fizetni, hogy ne süljön a körmömre a feladat. Hála istennek, már nem ez van, ez már egy más korszak, már mindent megkapnak. Amikor a Testnevelési Egyetemre jártam, mondtam az akkori vezetésnek, hogy szeretnék elmenni a félévi vizsgáimat letudni, és azt a választ kaptam, hogy minek, hát úgyse tudsz te olvasni, húzzál vissza az edzőterembe. Ma már diplomával fejezik be a srácok, segítik őket. Már nem egy használtautóért teszik oda az életüket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik