Szórakozás

Blake Lively kiborította a bilit, miután egy fotós a gyerekeit követte

Pierre Suu/GC Images
Pierre Suu/GC Images
A nyilvánosság előtt vont kérdőre egy bulvárlapot.

Egy bulvárlap megosztott néhány képet a gyerekeivel sétáló Blake Livelyról, azzal a szöveggel, hogy a színésznő milyen szuper anya, ahogy három lányával logisztikázik New York belvárosában. A színésznő azonban nagyon kiakadt, mert azzal ellentétben, ami a fotó alapján feltételezhető, a valóság elég kiábrándító és bosszantó volt.

Úgy vágtátok össze a képeket, mintha boldogan integetnék, pedig ez egy kamu. Az igazi sztori az, hogy a gyerekeimet egész nap követte egy férfi. Előugrott, aztán elbújt. Amikor próbáltam beszélni ezzel a fotóssal, akit felbéreltetek, akkor elmenekült. Aztán ismét felbukkant a következő utcasarkon. Ellenőrzitek ti azokat a fotósokat, akiknek azért fizettek, hogy gyerekeket kövessenek? Hol marad az erkölcs? Vagy egyszerűen csak nem törődtök a gyerekek biztonságával?

– háborodott fel egy nyilvános kommentben Lively, aki azt is hozzátette, hogy később engedett készíteni magáról egy képet, csak azért, hogy a férfi végre leszálljon a gyerekeiről. Egyúttal pedig megkérte a lapot, hogy álljanak le azzal, hogy felnőtt férfiakat bérelnek fel gyerekek abuzálására.

Kapcsolódó
Gigi Hadid arra kéri a fotósokat, hogy takarják ki a gyereke arcát
Ha rajta múlik, évekig senki nem láthatja még a kislányát.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Comments By Celebs (@commentsbycelebs) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik