Szórakozás

Pataky Attila: Ez a céltalanság korszaka, remélem, az aranykorba születek vissza

LifetV
LifetV
A hetedik X-et érte el az énekes.

Július 2-án hetvenedik életévét ünnepli Pataky Attila, akivel a Blikk készített egy rövidebb interjút. Az énekes arról is mesélt a lapnak, hogy az idő múlása őt nem zavarja, de a külvilág negativitása néha azért kizökkenti.

Testileg persze érzem az idő múlását. De találkoztam már húszévesen száznak tűnő és úgy is gondolkodó emberrel, míg ismerek nagyon időst, akinek csak amit megeszek és megiszok világ létezik. Igyekszem egyensúlyban és a jelenben élni, de persze néha beszivárog a külvilág negativitása, és ez olykor kizökkent. Ilyenkor megbillenek egy kis időre és én is hibázom vagy hozok rossz döntést, de ez szerencsére egyre kevesebb. Igyekszem kiszűrni a negatív energiákat.

Arra is kitért, hogy remélhetőleg egy jobb világba fog majd újjászületni:

Most van rajtam egy kiló, remek formában vagyok, edzek, majd kicsattanok. Ezért is hálát adok minden nap. A covid csak ráerősített arra, hogy odafigyeljek, mit eszem, iszom, gondolok és hogy kivel barátkozom. Sajnos sok a negatív energia. Ez a céltalanság korszaka, ami néhány évtized múlva jobb lesz, de azt én már nem érem meg. Remélem, már egy jobb, új korba, az aranykorba születek vissza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik