Szórakozás

Szandi lánya a nyár végén Amerikába költözik, ahol bébiszitterként dolgozik majd

Hetven órát videócsetelt amerikai családokkal.

Szandi és legnagyobbik lánya, Blanka a Reggeliben járt szerdán, ahol a téma a költözés volt, ugyanis utóbbi elárulta, hogy augusztusban Amerikába költözik. Elmesélte, hogy jelenleg bébiszitterként dolgozik, és úgy döntött, szerencsét próbál egy másik kontinensen is, így került szóba Amerika, ahol egy éven keresztül egy családnál lakik majd. Szandi arra a kérdésre, hogy mit szólt az ötlethez, elmondta, hogy neki az a legfontosabb, hogy a gyereke boldog legyen, az már mindegy, hogy ez földrajzilag éppen hol van.

Ez egy Au Pair program, ahol kerestem családot. Beírtam az adataimat, olyan, mint egy társkereső oldal, csak családok és bébiszitterek között, akik matchelnek. Találtam egy családot, akikkel matcheltem, egymásnak kölcsönösen megfeleltek az elvárásaink, így választottuk egymást. Körülbelül 70 órát videócseteltem amerikai családokkal, mert a vírus miatt három kiutazási dátumom volt, egyelőre a mostani sem biztos, mert nem adnak ki vízumot

– mondta, majd hozzátette, a járvány miatt semmi sem biztos, ezért már csak feltételes módban beszél az utazásról.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.