Szórakozás

Gyurta Dániel megkérte Iszak Eszter kezét

Fotó is készült a lánykérés pillanatáról.

Iszak Eszter Instagram-oldalán számolt be a hírről, hogy párja, Gyurta Dániel 10 hónap együttjárás után megkérte a kezét. Fotót is posztolt az eseményről, ami a Maldív-szigetek tengerpartján történt. A fotót sikerült a lánykérés pillanatában elkapni, ahogy Gyurta térdel Iszak előtt, felé nyújtva a gyűrűt, aki a következő képen már az ujján viseli azt. A bejegyzésben elárulta, hogy az eljegyzés nem friss, valójában már hónapok óta jegyben járnak, viszont a követőinek csak most árulta el.

A bejelentés időpontja viszont érdekes napra esett, ugyanis Iszak Eszter előző párja, Dobrády Ákos éppen ma jelentette be, hogy megszületett az első gyereke.

Kapcsolódó
Megszületett Dobrády Ákos fia
Bende Mór névre keresztelték.

Hosszú-hosszú hónapok óta van egy titkunk… a vőlegényemnek és nekem🥰
Remélem megértitek, hogy egy ideig szerettük volna, ha az eddigi életünk egyik legfontosabb eseménye csak a miénk, a családtagjainké és a közeli barátainké de most nagyon boldogan írom le nektek is, hogy igent mondtam annak a férfinak, aki a legnagyobb támaszom, a legjobb barátom és akivel a jövőben egy családként szeretnék osztozni az élet minden örömében és feladatában👰🏼‍♀️💍🤵🏻‍♂️
Ui.: Így most már tudjátok, hogy miért jártam 8-10 gyűrűvel az ujjaimon minden tévé felvételre egy ideje😄 #isaidyes #after10month

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

iszakeszti (@iszakeszti) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik