Szórakozás

A Konyhafőnök: Orsi és Szonja legnagyobb cicaharcát nézhettük végig szerda este

RTL Klub
RTL Klub
A séfek is csak figyelték az eseményeket.

A Konyhafőnök szerdai adásában egymás torkának esett Orsi és Szonja, akik már majdnem egy Kardashian-féle cicaharcot nyomtak le a műsorban. Az egész azzal kezdődött, hogy Szonjának lehetősége volt hátráltatni Orsit, akinek bizonyos időre ott kellett hagynia saját pultját, hogy Szonjának segítsen a főzésben. Amikor utóbbi arra kérte, hogy takarítsa le a pultot és mosogassa el a használt edényeket, az tálcával együtt mindent berakott a mosogató alatti szekrénybe. Ennek Szonja nagyon nem örült, ezért utána inkább nem bízott rá semmilyen feladatot.

Orsi azonban úgy gondolta, kipróbálja azt a taktikát, hogy folyamatos beszéddel próbálja meg összezavarni Szonját. Ez így ment az egész főzés alatt. A zsűri előtt aztán Szonja kifakadva mondta el, hogy emberileg nem tartja korrektnek, amit csapattársa csinált.

Meg akartam nézni, hogy hogyan áll hozzá a hátráltatáshoz. A mosogatást annak tudta be, hogy kvázi bedob mindent a pultom alá. Én szerintem ez emberileg nem korrekt, ebből kifolyólag az én döntésem, vállalom érte a felelősséget, de úgy gondoltam, hogy nem bízom az ő munkájában

– mondta, majd Orsi is elmondta a saját verzióját, a zsűrik pedig csak néztek egymásra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik