Egyre több cikkben kerül elő a „revenge shopping” kifejezés, ami tökéletesen visszaadja, milyen gondolataim voltak a karantén idején.
A bő egy év alatt, amit az otthonunkban töltöttünk ingerek és a szocializáció teljes hiányában, valószínűleg mindenki fejében megfordult a gondolat, hogyan fogja tölteni az enyhítések utáni első szabad napjait. Összeszámolni sem tudom, hányszor vágyódtam ki a szabadba, emberek közé és különböző eseményekre, sőt, már azt is pontosan elképzeltem, hogyan fogok ezeken kinézni, mit fogok felvenni, melyik új ruhámat avatom fel az alkalomból. Az optimizmusom azzal párosult, hogy elég gyakran vásároltam új ruhákat és kiegészítőket (szigorúan kerülve a fast fashion márkákat, leginkább second hand, valamint a magyar kisvállalkozásokat támogatva), amikre semmi szükségem nincs, mivel mennyiségben talán már így is Carrie Bradshaw-éval vetekedik a ruhatáram. Kiderült, nem feltétlenül arról van szó csupán, hogy nagyon szeretek öltözködni – na jó, arról is, – hanem, hogy a fogyasztói társadalomban hozzá vagyunk szokva, sőt az én generációm abban nőtt fel, hogy a pénzt el kell költeni. Schell Gergely tanácsadó szakpszichológus, pár- és családterapeuta szerint a tömeges vásárlás több dologból tevődik össze.
Fogadjuk el, hogy egy évig nem volt lehetőségünk mindenféle jószágokra pénzt költeni. A kapitalizmus etikája azt mondja: keress sok pénzt, és költsd is el! Ha nem így teszel, megsérted az erkölcsöt. Az elveszettnek megélt év pedig valódi veszteségélményeket hoz magával.
A szakember azt mondja, mélyen együttérez például azokkal, akiknek akár többször is elmaradt az esküvőjük. Elmondása szerint a veszteség jó esetben gyászfolyamatot indít be, a gyászfolyamatnak pedig természetes része a harag, a düh. Az indulatok egyfajta kezelése a cselekvésbe fordítás.
„Miért is ne indulnánk el vásárolni ezt-azt?” – mondja Schell Gergely, hozzátéve, a korszerű traumakutatásból tudjuk: sokkal hasznosabb akár utólag is „kifutni magunkból” a feszültséget, mint belefagyni a szélsőségesen megterhelő helyzetbe.
A járvány egy súlyos katasztrófa. A ruhatár megújítása valódi tavaszélmény, megújul a világunk, megújulunk mi magunk is
– mondja a pszichológus, ráadásul az elmúlt egy-másfél évben tényleg nem sok értelme volt rendszeresen frissíteni a ruhatárat, ami korábban megszokott dolog, sőt rendszeres program, fogyasztói időtöltés volt. A ruhák, a viselet pedig igen nagy részben hozzátartoznak a társas érintkezésekhez.
Több mint egy év szórakozóhelyek, összejövetelek, randik, mozik és kulturális események nélkül. Ezek mind olyan alkalmak, amik előtt jó esetben időt szánunk a készülődésre, hogy kiválasszuk a tökéletes outfitet, sminket, frizurát, bármit, amit ilyenkor csak szeretnénk. Ezzel ellentétben egy ideje otthon, pizsamában, melegítőben vártuk minden nap, hogy közelebb kerüljünk a koronavírus-járvány végéhez, amit (egyesek szerint) mi mással ünnepelhetnénk, mint vásárlással.
Az i-D magazin egy rossz szakításhoz hasonlította a jelenséget, ami után sokan szeretjük kiglancolni magunkat, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, és minél több bókot begyűjtsünk. A készülődés és az öltözködés a hozzám hasonlóan gondolkodók számára egy rituálé, ami egy éven keresztül teljesen eltűnt az életünkből. Ruhák azért vannak, hogy kreatívan hordjuk, önkifejezés céljából, és hogy lássák is azokat. Erre sokaknak igénye is van, például Kínában, ahonnan az egész jelenség indult. Fontos megemlíteni, hogy a „revenge shopping” nem foglalja magába az online vásárlást, kifejezetten a személyes, hagyományos értelemben vett költekezésre utal. Kiss Dániel pszichológus szerint nem is a vásárláson van a hangsúly, hanem az elégtétel-vételen, mentálisan:
Szerintem a nyilvános szelf az, aki bosszút vesz, mégpedig a visszajelzések begyűjtésének hiányán, és a frusztráció levezetésén keresztül. Ne felejtsük el, a vásárlás ugyanúgy szer, ott van a keresés izgalma, a felpróbálás izgalma, a megszerzés izgalma, a megnyugvás hormonális és lelki szinten is a megvételkor, a hazavitel, a megmutatás másoknak, a dicséretek begyűjtése – csupa addiktív dinamikák.
A „bàofùxìng xiāofèi” kifejezés kínaiul a bosszúból való vásárlást jelenti. Egy videó szerint a kínai nyelvben egyébként is gyakran használatos kifejezés a bosszú szó, használják például arra, amikor szakítás után valaki fejest ugrik a randizásba, vagy diéta után kiadós lakomát csap.
Kifejezetten olyan ruhákat, kiegészítőket veszünk, amik csak a lelkünket simogatják, és amikre nagyon vágytunk a lezárás alatt. Az otthon töltött idő alatt pedig még több szükségtelen, mégis nagyon áhított, sokszor luxusmárka-termék után sóvárogtunk, mert szeretnénk extra jól kinézni és extra jól érezni magunkat, ha végre kimozdulhatunk.
Mindannyiunknak van egy úgynevezett homlokzata, tényleg így hívja a szociálpszichológia, amit jellemzően a társas érintkezésekhez csinosítunk fel. Szeretnénk jó formában mutatkozni mások előtt
– fejti ki Schell, és Erving Goffmanra utal, aki szerint azonnal „alakítani” kezdünk, amint megjelennek a megfigyelők a színen, ehhez pedig be is kell öltöznünk. „A lakásban kicsi az esélye ennek, de odalenn az utcán már bármi megtörténhet” – mondja a szakpszichológus, a ruhát ráadásul az identitásunk kifejezésére, kialakítására is használjuk, kommunikálunk vele. A fogyasztói kultúrában az identitásunk jól átélhető az alapján, mit veszünk magunknak, és jól kifejezhető mások felé azzal, mit húzunk magunkra.
Kínában, Kanton városában a Hermés luxusüzletben, ahol egy táska úgy tízezer dollárnál kezdődik, egyetlen nap alatt 2,7 millió dollárt hagytak ott az emberek a feloldás első napján, április 11-én. Az LVMH cégcsoport bevétele – ahová olyan luxusmárkák tartoznak, mint a Louis Vuitton, a Dior vagy korábban Rihanna márkája is, a Fenty – az első negyedéves beszámoló szerint 45 százalékkal nőtt. Csak a Hermés 44 százalékkal több bevételt zsebelt be, a Balenciaga és Gucci cégcsoportja, a Kering vállalat pedig 25,8 százalékkal ért el több bevételt eddig idén, mint 2019 első negyedévében. Bár eddig leginkább a kínai üzletekben emelkedett meg a forgalom – ott már márciusban nyitottak az üzletek –, azt jósolják, hogy Amerikába is hamar elér a revenge shopping szele. Kiss Dániel a felvetést, hogy miért pont ruhára költenek az emberek, a függőséggel kapcsolta össze.
Alapvetően itt egy szunnyadó függőség kap újra életre. Iszonyú mértékű a nyugati társadalmakban a vásárlásfüggőség, amely főleg ruhákra irányul, csak erre azért nincs megbízható statisztika, mert egyrészt nem olyan szembetűnő, mint a szerhasználat, másrészt, ahogyan a munkamánia, ez is a függőségeknek egy társadalmilag ünnepelt formája – hiszen megdicsérjük azt, akinek sok szép ruhája van, és csinosan öltözködik, és az új ruhát is megdicsérjük.
A pszichológus szerint ez szociális tevékenységgé is vált, sőt sokkal inkább az, mint funkcionális, („kis túlzással két farmernadrág is elegendő lenne”), így ez a két megélt hiány a vírus alatt most összekapcsolódva még erősebben hat. Ez a költési felszabadultság pedig azáltal is fokozódik valószínűleg, hogy a bizonytalanság (illetve annak csak a percepciója, mert amúgy ugyanúgy van) csökken, „nem kell felhalmozni, raktározni, föld alatti bunkert építeni”.
A Forbes magazin azt írja, az amerikai Országos Kiskereskedelmi Szövetség jóslata szerint idén a kiskereskedelmi eladások 6,5 és 8,2 százalékkal nőnek a tavalyihoz képest, erre a növekedésre pedig 2004 óta nem volt példa. Mindez pedig azután történt, hogy 2020 utolsó három hónapjában visszaestek a számok annak ellenére, hogy a karácsony és a leárazások miatt ez az időszak elég forgalmas szokott lenni. A cikk azt is fejtegeti, a revenge shopping legnagyobb nyertesei a bevásárlóközpontok lehetnek, amik a járvány és a korlátozások miatt eléggé megszenvedték az elmúlt egy évet. A magazin szerint több helyen is teljes nyitva tartással és kapacitással indulnak újra, és ezt a vásárlók ki is használják. Ebből a szempontból nagy előny, hogy a pláza a vásárlók minden kívánságát és igényét ki tudja elégíteni, mivel minden egy helyen csoportosul.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint Magyarországot egyelőre nem érte el a trend, sőt 2020-ban 13 százalékkal kevesebb ruhát vásároltunk, mint 2019-ben, ahogy cipőkre is ötödével kevesebbet költöttünk, mint egy évvel korábban. Nem olyan drasztikus azonban a számok csökkenése akkor, ha nem csak 2019-et vesszük alapul, hanem 2016-tól kezdve nézzük a KSH-adatokat. Ehhez az is hozzátartozik, hogy az elmúlt évben itthon is gyakorlatilag minden, nem alapvető szükségleteket kielégítő boltot hosszabb időre bezártak, valamint a luxusmárkáknak és a -vásárlásnak sincs olyan kultúrája, mint mondjuk Kínában.
A revenge shopping lényege a GQ magazin szerint nem merül ki abban, hogy bosszút akarunk állni a koronavírus miatt elvesztegetett 12 hónapon, és minden áron vásárolni akarunk. A fogyasztói társadalomban az elmúlt évtizedben túl sokat vásároltunk mindenből: műsorokból, ételből, használati tárgyakból, ruhákból, ez a túlzó fogyasztás pedig kétségtelenül elősegíti a klímakatasztrófát. Az utóbbi években folyamatosan erről hallunk híreket, ahogy egyre több riport készül a fast fashion ruhamárkák kizsákmányoló és környezetszennyező gyártásáról is. A magazin szerint
Érdemes arról is beszélni, milyen ruhákat foglal magába a revenge shopping, miként néz ki a trend. A divathetek kifutóin idén a szexuális kisugárzásról és a szexi ruhákról szóltak a kollekciók. Már csak azért is, mert a divatban a bosszút nem hidegen, hanem forrón tálalják: az elmúlt évek visszafogott szabásait felváltották a miniszoknyák, a felül alig takaró, gyakorlatilag melltartószerű felsők, például Tom Ford és a Valentino kollekcióiban, de a Givenchy kreatív igazgatója, Matthew Williams is az átlátszó ruhadarabokra szavazott idén. Az i-D szerint a divatvilág újra tinédzserkorát éli. A divat elkötelezett követői alig várják, hogy az egyenruhát az esti buliban átcseréljék egy sokkal kevésbé takaró outfitre.
Az egy évnyi mackó- és pizsamapóló-viselés után a legtöbben epekedünk olyan ruhákért, amikben végre jó érzés tükörbe nézni. Nem kell, hogy kihívó és sokat mutató ruha legyen, a lényeg, hogy érezzük magunkat jól benne. A legfontosabb, amivel az i-D is egyetért: a melegítő jó pár évig a legádázabb ellenségünk lesz. Schell Gergely szerint a szabadság gondolata kapcsolódik a testünk megmutatásához.
A saját test megmutatásához a szabadság, függetlenség képzete társul. Gondoljunk csak az olyan kulturális jelenségekre, mint a gyárilag koptatott és a direkt szétszakított farmer, amik a lázadó kultúra ikonjai voltak, és már a megvétel napján átütött rajtuk a meztelenség a test körvonalainak megidézésével. Úgy gondolom, a saját test szabad felületeinek megmutatása azt üzeni: látjátok, én szabad vagyok! Én rendelkezem a testem felett!
Nem írhatunk cikket a divat és a bosszú kapcsolódásáról úgy, hogy nem említjük meg Diana hercegné híres ruháját, amelyet 1994 nyarán viselt, és ami azóta is minden idők leghíresebb bosszúruhája. Aznapra időzítették férje, Károly herceg interjúját, amelyben nyilvánosan is beismerte, hogy megcsalta. Diana hivatalos volt egy eseményre, és csak az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy részt vesz rajta. És milyen jól tette, hiszen direkt olyan mesés ruhát választott magának, hogy az outfitjével másnap a címlapokra került, a szettje pedig azonnal bosszúruha lett Károly miatt.
