Szórakozás

Exatlon: Suti Andrásnál veseproblémát állapítottak meg, nem folytathatja a játékot

Korábban mentő vitte el.

Suti András, az Exatlon játékosához mentőt kellett hívni a játék során, mert úgy érezte, fogyóban az ereje és a látása is homályosodni kezdett. A feladatot ugyan még teljesítette, de rögtön orvosi ellátást hívtak hozzá, a csapattársai szerint is nagyon rosszul nézett ki.

A vizsgálatok eredményét csak később tudta meg, amikor Palik László közölte a versenyzővel, hogy elég komoly veseproblémát diagnosztizáltak nála az orvosok, aminek tudatában azonnal abba kell hagynia a versenyt, hogy tovább vizsgálhassák, hogy mi áll pontosan a probléma hátterében. Suti megdöbbenve hallgatta a fejleményeket, majd hozzátette, hogy még sosem tapasztalt ehhez hasonlót és reméli a legjobbakat.

Nagyon sajnálom Laci, hiszen hatalmas motivációval és célokkal érkeztem ide, az Exatlonba. Szerettem volna végig vinni, de hosszú távon az egészség a legfontosabb. Otthon is vannak céljaim a sportomban, így hallgatok az orvosok szavaira

– mondja búcsúzásképp.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik