Szórakozás

Szabó Ádám szerint a szexszel végződő első randik nem vezetnek komoly kapcsolathoz

LifeTV
LifeTV
Legalábbis ő így tapasztalta.

A 28 éves Szabó Ádám a LifeTV Bréking című műsorában mesélt arról, hogy véget ért a kalandozós időszaka, és ha megtalálja az igazit, kész megállapodni. A Blikk cikke szerint az énekesnek saját módszere van a komolytalan szándékokkal közeledő nők kiszűrésére.

A műsorban Szabó Ádám elmondta: a komoly kapcsolatai sosem úgy kezdődtek, hogy már az első randin volt szex, az mindig csak a második vagy a harmadik randi után történt meg. Ebből kiindulva olyan partnert keres, aki nem adja be a derekát rögtön az első alkalommal. Persze aztán hozzátette, hogy igazándiból semmi gondja nincs az utóbbival sem, de ő most nem ilyen lányra vágyik.

Nem fogok erőszakosan keresgélni. Jól érzem magam így, ha pedig bejön a nagy Ő, akkor én már gyereket szeretnék tőle. Most már 29 leszek, szeretnék lassan családot

– összegezte élethelyzetét az énekes, aki saját maga is meglepődött határozott kijelentésén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik