Szórakozás

Három hónapra egymáshoz bilincselte magát egy ukrán pár

Reuters
Reuters
Mindenkire másmilyen hatással van a világjárvány.

Fontos kharkivi riporttal jelentkezett a Reuters: találtak egy párt, akik annyira beleuntak abba, hogy állandóan veszekednek, hogy kapcsolatukat a másikhoz bilincseléssel mentenék meg. A tapasztalataikat a közösségimédia-felületeiken osztják majd meg.

A 33 éves online autóárus Alexandr Kudlay a 28 éves kozmetikus Viktoria Pustotivotával alkot egy párt és Valentin-napon, azaz közel egy hónapja vágtak bele a történetbe – ami már csak azért megérte, mert több ezer Instagram-követőt szereztek. Pedig akkor még a Reuters sehol sem volt.

A mindennapokkal hozzászokunk és egyre könnyebbé válik. Egyébként akkor álltam elő az ötlettel, amikor Viktoria szakítani akart velem

– mondta Kudlay a lapnak, aki hozzátette, ez nem annyira volt kirívó eset: általában hetente egyszer-kétszer szakítottak az utóbbi időkben. A nő először hallani sem akart a rendhagyó párterápiáról, de végül beadta a derekát. Az elmúlt négy hétben mindent együtt csinálnak, legyen szó bevásárlásról vagy cigiszünetről. Azóta eléggé elélnek abból, hogy hakniznak: több ukrán tévéshow-ban is vendégül látták a teljesen átlagos párt, akiknek annyi a különlegességük, hogy két fémkarika és egy lánc köti össze őket.

Azt mondják, a veszekedések azóta is folytatódtak, de most már nem tudnak elsétálni egymástól egy meddő vitánál, mindenképpen konszenzusra kell jutniuk. Az Instagramon vegyes kommenteket kapnak – van, aki azt írja, cuki pár ők ketten, de olyan is akad, aki azt kérdezi:

Valaki elmagyarázná, hogy ez az egész mire jó?

Mondjuk arra én is kíváncsi lennék. Azt mindenesetre megtudtuk, hogy a vécézést külön oldják meg: az egyik ajtón kívül marad és benyújtja a kezét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik