Puskás Peti a Mondd el Tatár Csillának vendége volt, ahol egyebek mellett arról is beszélt, hogy az egy éve tartó járványhelyzetben rájött arra, hogy magára és a családjára is kell időt szakítania. Az énekes, aki néhány hete megkérte barátnője, Dallos Bogi kezét, a közeljövőben saját családot szeretne, ezért nem fog minden felkérésnek eleget tenni az elkövetkezendőkben.
Az az igazság, hogy marha boldog lettem az elmúlt egy évben. Aggódom a zenekar miatt, de közben azt is be kell látnom, hogy nagyon túltoltam a szekeret az elmúlt 2-3 évben. Ha visszagondolok, igazából nem voltam boldog. Nem tudtam nemet mondani és mindent elvállaltam. Megvalósult minden, amit szerettem volna: színházban játszom, koncertezem, nagyszínpadokon ráadásul, műsort vezetek, benne vagyok az X-Faktorban, ami végülis a kereskedelmi tévézés non plus ultrája és mégis, egy pillanatra nem tudom élvezni. Nem azt érzem, hogy hú, de szuper, hanem azt, hogy felkelek, megcsinálom, elmondom a poénokat, amiket már én is unok, este hazamegyek és elalszom. Ez az egy év arra világított rá, hogy kell nemet mondani
– mondta Puskás Peti.