Szórakozás

Két vízvezeték-szerelő átszelte Amerikát, hogy segítsenek a bajba jutott texasiakon

Úgy tűnik, az ítéletidő a legjobbat hozza ki az emberekből.

Úgy tűnik, az ítéletidő kihozza a legjobbat az emberekből. Az imént írtunk arról az austini párról, akik ideiglenesen befogadták magukhoz a vihar miatt bajba kerülő futárt, most pedig itt az újabb texasi sztori.

Az ABC7 írja, hogy egy New Jersey-i vízvezeték-szerelő és a tanoncaként dolgozó sógora felkerekedtek egy 25 órás autóútra és Texasba utaztak, hogy segítsenek a bajba jutott háztartásoknak. Ráadásul rendesen fel is készültek a túrára, a szerelő, Andrew Mitchell ugyanis indulás előtt 2000 dollár értékben vásárolt felszerelést, hogy minél több helyen tudjanak segíteni.

A duó, valamint Andrew felesége vasárnap érkeztek meg Texasba, azóta házról házra járnak, és érdeklődnek, hol tudnának beavatkozni. Ahogy azt Andrew felesége, Kisha elmondta, egyes háztartásokban napok óta nincs víz, ami rettenetesen meg tudja nehezíteni a hétköznapokat, ezért nem is áldoztak arra, hogy az utazás után pihenjenek egy kicsit, rögtön munkához látottak.

Tanoncként Isaiah rengeteget segít Andrew-nak, aki pedig egyre több dolgot tanít meg neki. Nagyon elfoglaltak és izgatottak vagyunk, egyúttal pedig hálásak vagyunk, hogy áldás lehetünk az embereknek

– zárta szavait a büszke feleség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik