Szórakozás

VV Dani mindenképpen zenélni szeretne és már a művészneve is megvan

RTL2
RTL2
A kiesése után osztotta meg rég kitalált nevét.

Nem véletlen, hogy egymásra talált a villában Virág és Dani, ugyanis mindketten a zenei pályán képzelik el magukat. Miközben a lány az X-Faktoros bemutatkozására készül, addig a ValóVilág 10 legutóbbi párbaját elveszítő Dani rapper akar lenni. Az elmúlt hónapokban sokszor meg is mutatta mire képes és most kiderült, hogy ebben már sok gyakorlás van.

Kapcsolódó
VV Virág az X-Faktorról: Úgy állok neki, hogy meg akarom nyerni
Azt is elmondta, hogy milyen dallal készül.

Szeretnék zenélni. Szeretnék ezzel foglalkozni, nem tudom mennyire jött ez át bárkinek. Ha kapok segítséget hozzá még könnyebb lesz, de van egy barátom, akivel együtt csináljuk a zenéket. Rappelni szeretnék. Elkezdtem foglakozni vele és nem bele ugrottam a mélyvízbe, még csak gyakorlok. Nagyon sok ideje gyakorlok. Relatíve sok, nekem sok idő. Szóval irogatom a szövegeket, felmondom alapzenére, megcsináljuk a barátommal, de még nem adtam ki semmit, de nagyon szeretnék már túllenni rajta

– mondta a BeleValóban Dani, akitől Gáspár Győző azt is megkérdezte, hogy milyen néven szeretne befutni. Danit pedig nem lehetett megfogni, már ezt is rég kitalálta.

„Szenyor.” Én már nagyon rég kitaláltam.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik