Szórakozás

Tóth Vera azt mondja, a fogyása után még nehezebb volt az élete

A madárka és a bálna még mindig próbál összecsiszolódni a lelkében.

Az énekesnő már több alkalommal posztolt fogyásáról előtte-után képeket. Most újra megtette, de követőinek elmondta, hogy teste változásával nem oldódott meg minden problémája. Sőt, az igazi munka csak azután következett és még most is tart.

Kapcsolódó

5 év. Ennyi ideje tart a testem és a lelkem átalakulása. Még nincs vége, mert a teljes kép csak akkor rajzolódik ki igazán, ha ez a kettő ténylegesen balanszba kerül. Ha elkezded ezt az utat, annak vannak lépcsőfokai. Először azt hiszed, ha lefogysz, majd minden megoldódik, aztán csak-csak megmarad valami nyomás, ami nem az, amire számítottál. Össze- visszaságba kerülsz. Majd amikor a testi tüneteid rávezetnek arra, hogy a lelkeddel is el kell kezdened foglalkozni, az rosszabb lesz, mint mikor még kövér voltál és emiatt nem érezted magad teljesnek. Elkezded a belső munkát, melyben a kis törékeny madárka és a rétegeibe menekülő kisbálna lassan összebarátkoznak és örökké tisztelni fogják egymást. Majd a madárka egyre hangosabban mer csiripelni és a kisbálna ezt szívesen hallgatja már, nem úgy mint régen, amikor még zavarta minden külső hatás. Ők ketten most már jó helyen vannak, de mindketten tudják, hogy még van hova és van miért fejlődni

– írta posztjában Tóth Vera.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Tóth Vera (@tothveraofficial) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik