Tóth Andi a LifeTV Bréking című műsorában csak pénteken fog arról beszélni, hogy DNS-tesztet csináltatott – ezt a Bors szemlézhette idő előtt.
Azért csináltattam tesztet, mert érdekelt. Mondom, biztos van bennem valami latin vér, és kiderül, hogy spanyol vagyok, és akkor nagyon boldog leszek
– idézi az énekesnőt a lap.
Édesanyám mondta, hogy van bennünk orosz vér, és tényleg 20-25%-ban fehéroroszt mutatott a teszt. Kiírta Romániát is, de meglepődtem, mert azért az oroszoknak nincs ilyen színük, ők fehérek, nem úgy, mint én, és ki is derült, hogy Nyugat-Ázsiához is van kötődésem. 11%-ban török vér csörgedezik bennem, szóval anyukám részéről az oroszt, apukám részéről a törököt örököltem. Kimondottan örülök, hogy egy kis korcs vagyok, aki mondhatni, jól sikerült.