Folytatódott a bírósági tárgyalása annak a férfinak, aki 2019 tavaszán egészen extrém viselkedéssel mutatkozott be az új munkahelyén.
Carl Gambynek nem pont úgy indult a karrierje egy cégnél, ahogy munkaadói elvárták volna, és nem is tartott túl sokáig a munkaviszonya. A férfi 2019. március 28-án második munkanapját töltötte egy pennsylvaniai Econo Lodge szállodában. Esti műszakban dolgozott egy kolléganőjével, és délután 4-től fél 8-ig teljesen normálisan viselkedett, ám miután elment – ahogy mondta – cigiszünetre, mintha egy másik ember tért volna vissza helyette.
fürdősó nevű dizájnerdrog és fentanil (kábító fájdalomcsillapító) hatása alatt tért vissza, levette a pólóját, hátulról átkarolta a kolléganőjét, megcsókolta a nyakát. A nő – amint arról a biztonsági kamera felvételei is tanúskodnak – felszólította Gambyt, hogy fejezze be a zaklatását, de amikor látta, hogy a férfi képtelen leállni, menekülőre fogta. A nő megpróbált üzenni a főnökének, majd inkább tárcsázta a 911-es segélyhívószámot, és beszállt a kocsijába.
Mielőtt elmész, szeretnék mutatni neked valamit
– mondta ezek után a férfi, és levette a nadrágját, majd teljesen meztelenül rohant a nő után, és péniszét a nő kocsijához dörzsölte (horzsolt sebeket szerezve ezáltal).
Az elkövető ellen 2019 szeptemberében vádat emeltek szeméremsértés és kábítószerrel való visszaélés, valamint szemérem elleni erőszak miatt. Carl Gamby az első két bűncselekmény elkövetését beismerte, a szemérem elleni erőszakot azonban tagadta.
Január 12-én a 32 éves férfi ismét megjelent a bíróság előtt, a tárgyalást vezető bíró elmondta: azzal, hogy Gamby beismerte, nyakon csókolta a kolléganőjét, elismerte a bűncselekmény elkövetését is, hiszen – annak ellenére, hogy nem a nő nemi szervét vagy mellét fogta meg – súlyosan szeméremsértő cselekményt követett el, amely a nemi vágy felkeltésére vagy kielégítésére szolgál. A bírónő azt is elmondta, hogy a bűncselekmény elkövetésének ténye nem a „tett megvalósulásának mértékétől” függ.
Carl Gamby legalább egy évet a megyei börtönben tölt majd.