Szórakozás

VV Renátó villabarátnőjének, Frunak: Innentől a faszom nyúl hozzád

RTL
RTL
Kartörést is emlegetett a szerelmes lovag.

VV Renátót most éppen azzal hozták ki a villatársai a sodrából, hogy hangoskodtak lámpaoltás után. A férfi emiatt kipattant az ágyából és közölte, hogy ha legközelebb bárki szólni mer neki azért, mert horkol, akkor azt arcon köpi. Renátó ezt követően sem csillapodott, sőt az utána loholó villaszerelmét, Frut is elkezdte szidni.

Először azzal fenyegetőzött, hogy eltöri a karját, ha a horkolás miatt szól neki, majd egy másik sérelmét is felhozta

Az a baj, hogy az ember bármikor próbál hozzád nyúlni, »jajj, nyuszi, most fázom, meg a fény, meg a játék…«, hát innentől nyúl hozzád, hozzád is a faszom nyúl hozzád

– fejezte ki magát szép kerek mondatban VV Renátó.

Kapcsolódó
ValóVilág: Renátó a féltékenység miatt lehordta Frut, aki szerint ilyen egy szerető férfi
A lány úgy érzi, hogy teljesen rendben van az, ahogy villapárja viselkedett vele.

Ez talán már Frunak is sok lehetett, de valószínűleg ő még mindig úgy gondolja – ahogy egy korábbi veszekedésük után is –, hogy ilyen egy igazi férfi.

Nem jó érzés a Renátóval rosszban lenni. Kicsit ilyen lelki terrort alkalmaz. Félek tőle amikor rosszban vagyunk, mert olyan dolgokat oda tud szúrni, ami az embernek annyira fáj. Ilyenkor idegesen alszom el, hogy most mit fog mondani, nem szól hozzám, mit fog csinálni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik