December 8. egy szokásos nap volt a New Tazewellben élő Davidson családban. A szülők, Nicole és Chris megvacsoráztatták, majd lefektették három gyereküket, fél kilenckor már aludt is mindenki. Pár órával később az anya arra kelt, hogy füst szagát érzi. Pár perccel később már az egész ház égett
A kétéves Elijah-t és Elit – aki tavaly került hozzájuk – sikerült kimenteniük, de a 22 hónapos Erin bent ragadt a szobájában, körbevették a lángok.
Akkora volt a tűz és a füst, hogy nem tudtam odamenni hozzá. Kimentünk, hogy megpróbáljuk az ablakán keresztül, de nem tudtam semmire se felállni, hogy elérjük. Így hát felkaptam Elit, aki bement az ablakon keresztül és ki tudta venni Erint a kiságyából
– mesélte az apa a CNN-nek.
Nem tudnánk büszkébbek lenni Elire. Olyat tett, amire egy felnőtt férfi sem lenne képes
– tette hozzá.
"I thought I couldn't do it, but then I said, 'I got her, dad,'" the boy says. "I was scared, but I didn't want my sister to die." https://t.co/4MCXvCHqDR
— CNN (@CNN) December 27, 2020
Eli ráadásul még időben cselekedett, mert mire kiértek a tűzoltók, már késő lett volna, „semmi sem maradt” a házból – mondta másnap a helyi tűzoltóparancsnok.
Először azt gondoltam, hogy nem tudom megtenni, de aztán azt mondtam, »megvan Erin, Apa«. Féltem, de nem hagyhattam meghalni a húgomat
– nyilatkozta a fiú.
Davidsonék mindmáig 34 gyereket neveltek fel, korábban mindketten tűzoltóként dolgoztak. Ez az év nagyon nem úgy alakult, ahogy tervezték, a világjárvány miatt a munkájukat és Nicole nagypapáját is elveszítették, most pedig a tűz miatt veszett el mindenük.
Mindenünket elveszítettük. Az egész életünk ott volt aban a házban. A három autónk is megrongálódott a tűz miatt. Borzalmas. Nem maradt semmink.
– nyilatkozta az apa.
A család számára gyűjtést rendeznek, a cél 5 ezer dollár elérése volt, de mára már majdnem 245 ezer dollár, vagyis közel 73 millió forint jött össze.