David Cannon/Getty Images
Szórakozás

Hugh Grant szerint Renée Zellweger egyike annak a kevés színésznőnek, aki nem utálja

A mai napig rendszeresen leveleznek.

Hugh Grant főszereplésével véget ért a Tudhattad volna című minisorozat, amely az HBO gyártásában készült. Ez az apropó pedig elegendő volt, hogy meghívják a színészt a The Jess Cagle Show nevű rádiós műsorba és kicsit kérdezősködjenek Grantnél. Kiderült, hogy Renée Zellwegerrel a mai napig annyira jóban vannak, hogy rendszeresen e-maileznek. Grant úgy kezdett a kapcsolatukról beszélni, hogy elmondta, kevés színésznő van, aki nem utálja őt, Zellweger is közéjük tartozik. Kiderült, hogy levelezőpartnere néha 70 oldalas leveleket küld neki, ami egyszerűen olyan irtózatosnak soknak hangzik, hogy bele se merünk gondolni.

Szeretem Renée-t. Nagyon jó a kapcsolatunk, hosszú e-maileket váltunk, ő általában 70 oldalnyit. Nagyon érdekes, de nehéz megfejteni. Renée egy zseni, láttad, ahogy eljátssza Judy Garlandot?

– mondta. Hugh Granttel egyébként több A-listás színésznő játszott együtt filmekben, például Julia Roberts, Emma Thompson vagy Drew Barrymore. Renée Zellwegerrel  a Bridget Jones naplója című filmben szerepelt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.