Szórakozás

A Konyhafőnök VIP: Hujber Ferenc sajátos módon értelmezte a hátráltatás fogalmát

Nemcsak saját előnyét nem használta ki, de magát is hátráltatni akarta.

A Konyhafőnök VIP tegnap esti adásában Hujber Ferenc olyan előnyre tett szert, aminek köszönhetően egy másik versenyzőt maga mellé állíthatott kuktának kétszer három percre, hogy segítsen neki az étel elkészítésében. A másiknak nyilván ez hátrány, mivel ennyivel kevesebb ideje jut saját magára. Hujber segítője végül Varga Miklós (ÉNB Joe) lett, akinek könnyű feladatokat adott és éppen ellenkezőjét csinálta annak, amit ilyenkor a játékban kell.

Azt éreztem, hogy azt a kétszer három percet magamon le kell verni. Az nem lehetséges, hogy én őt hátráltatom, ezáltal előnyre teszek szert. Például azokat az elemeket, amelyeket megpucolt, én nem is használtam, mert azt éreztem, hogy nem tisztességes.

A zsűri előtt pedig konkrétan azt mondta, hogy az volt a terve, hogy saját magát is hátráltatni akarta fél órára, mire Fördős Zé annyira regált, hogy:

Az hülyeség lenne.

Kiemelt kép: RTL Klub

Ajánlott videó

Olvasói sztorik