Szórakozás

Wolf Katit a Megasztár 1 élő show-jába is beválogatták

Az utolsó pillanatban azonban úgy döntött, hogy mégsem írja alá a szerződést.

Wolf Kati 2010-ben az X-Faktorban lett igazából ismert, pedig már tinédzserkora arra készült, hogy énekesnő legyen. Ráadásul nem is az RTL tehetségkutatója volt az első műsor, amibe jelentkezett. A Megasztár legelső évadába is beválogatták, de az utolsó pillanatban mégis visszalépett, mert mást tartott fontosabbnak.

27-28 éves voltam, be is jutottam volna az élő show-ba, már a szerződés aláírásánál jártunk. Épp átbeszéltük, hogy mennyire meg fog változni az életünk, hogy jön a felhajtás, a reflektorfény. Én ekkor már nagyon szerettem volna gyereket és azt éreztem, ha most ebbe belevágok, később már nem jöhet össze. Így felálltam és nem éltem a lehetőséggel

– mondta a Friss Sláger műsorában Wolf Kati, aki elismeri, hogy kockázatos döntést hozott. Így, hogy végül bejöttek a számításai nem bánta meg a dolgot, de ha az X-Faktor nem sikerült volna, keserűséget érezne az elszalasztott lehetőség miatt.

Persze utólag már könnyű azt mondanom, hogy jól döntöttem, de szerencsére tényleg így van. Két csodálatos gyermekem lett és mikor 36 évesen lehetőséget kaptam az X-Faktorban nagyon örültem neki. Ez egy áttörés volt, hiszen általában nem ezzel a korral vág neki az ember a popszakmának. Akkor nagyon sok visszajelzést kaptam, hogy a példámnak köszönhetően mások is megpróbálkoztak az álmaik után menni. Ennek akkor és most is nagyon örülök, ha visszagondolok.

Kiemelt kép: RTL

Ajánlott videó

Olvasói sztorik