Szórakozás

Cinthy Dictatort „infantilis szórakoztató műsorban” láthattuk, amit azóta meg is bánt

Azt nem árulhatja el, melyikben.

Kadarkai Endre a Legnagyobb című beszélgetős műsorában arról kérdezte Cinthya Dictatort, hogy mit tekint élete legnagyobb félreértésének. Kiderült, hogy az egész hírnevét egy annak tartja, mivel szerinte az emberek nem ismerik a valódi énjét, a különböző műsorokban pedig sokszor bohócot csináltak belőle. Igen, Dictator valóban bedobta ugyanazt a kártyát, amit Paris Hilton tett közel egy hónapja, mikor egy dokumentumfilm keretein belül próbálta megmutatni a világnak, ki is ő valójában.

Elsírtam magam a Paris Hiltonról szóló dokun, amiben reality helyett valóságot kapunk
Rémálmok, kínzások, abuzív exek. Azt hittük, mindent tudunk róla, valójában azonban semmit nem tudtunk eddig Paris Hiltonról, csak azt a valakit ismertük, akit ő kreált és mutatott a világnak az elmúlt húsz évben.

Cynthia Dictator közben arról is beszélt, hogy hosszú ideje tudatosan nem vállal el semmilyen tévés szereplés, pont emiatt, ám most kivételt tett, méghozzá kétszer is.

Több, mint három éve nem igazán vállaltam tévés megkeresést. A Konyhafőnököt csináltam meg, amit mondjuk egy kicsit ilyen szakmaibbnak tartottam. Majd utána, most estem bele egy olyan jellegű hibába, hogy megint egy teljesen infantilis szórakoztató műsorban lehetett látni

— mondja, majd hozzáteszi, hogy legszívesebben szabadulna attól a képtől, ami az emberek fejében kialakult róla.

Kiemelt kép: Kadarkai Endre

Ajánlott videó

Olvasói sztorik