Varga Izabella: Régen mindenkinek megvolt a „felségterülete”, most egyben kell szépnek lenni

Varga Izabella több mint húsz éve szerepel az egyik kereskedelmi csatorna napi sorozatában, ehhez képest egészen keveset lehet tudni a magánéletéről, hogy mivel foglalkozik akkor, amikor nem forgat, hogy mennyi végzettsége van, hogy ismét tovább fog tanulni és hogy mit jelent az, hogy ő egy ageism fighter, hiszen az Instagramján így nevezi magát. Beszélgettünk Jennifer Lopezről, a közösségi médiáról és arról, hogy meg kell-e szólalnia egy hírességnek közéleti témákban.

Az Instagramodon „ageism fighter”-nek nevezed magad. Ez számodra mit jelent?

Az emberek egymást kor alapján sztereotípiákba szorítják be. Ha valakinek azt mondják, hogy zöldfülű, az pont ugyanúgy ageizmus, mint az, ha valakit ötvenévesen a kora miatt érnek hátrányok egy állásinterjún, vagy ha fontos tapasztalatai ellenére kevesebb a fizetése, mint az újonnan érkezőké. Az ageizmus elszenvedői legtöbbször az idősek. Ahhoz képest, hogy mennyire összetett a társadalmunk, a reklámokban ritkán látunk idős embereket, vagy ha igen, akkor valamilyen egészségügyi problémájuk van, gyámoltalanok vagy elesettek, mellékszereplők.

Az öregedéstől való félelem jelei már az ovisoknál tetten érhetők, és ez a jelenség a kamaszkorra már nehezen fordítható vissza.

Felnőttkorra az ageizmus az életünk részévé lesz, de hosszú ideig, amíg érintettekké nem válunk, nem is igazán érzékeljük a visszásságát. Mivel a saját jövőnket és halálunkat látjuk a testi és szellemi leépülésben, ezért önvédelemből kerüljük, tagadjuk az öregség fenyegető aspektusait. Szeretnénk elfelejteni a félelmet a leépüléstől, az úgynevezett második gyermekkortól és végső soron az elkerülhetetlen haláltól. Az ageizmus elleni küzdelem arról szól, hogyan lehet tenni jövőbeni önmagunkért és az utánunk jövőkért, és hogyan lehetne elérni azt, hogy ne féljünk az öregedéstől, és pozitívabban tekintsünk erre az életszakaszra.

És ez ellen mit lehet tenni?

Mi magunk is felelősek vagyunk érte, hogy a nők és a férfiak szerepeiről ne idejétmúlt sztereotípiákat adjunk tovább az új generációknak. Nem gondolom azt, hogy visszavonulót kellene fújni, hogy szabályozni kellene, melyik korban mit és miért illik vagy nem. Meg kell szabadulnunk a korlátoktól. Valamiért úgy gondoljuk, hogy az idősek – legyenek hatvan- vagy nyolcvanévesek –, egy homogén csapat, és nem látjuk a különbségeket, az egyediségeket, az önálló értékeket. Egyéniséggé válni ebben az életkorban a mi generációnk vívmánya lehet, mi hívhatjuk fel a figyelmet arra, hogy minden életkornak vannak történetei, szépségei.

Fotó: Farkas Norbert /24.hu

Emiatt döntöttél úgy, hogy szeretnél továbbtanulni? Ismét.

Nagyon érdekel az időskor és annak a tabutémái. Hogy mi magunk is érvényesek maradjunk, az nem a környezetünk felelőssége, hanem a sajátunk.

Ha én azt érzem, hogy a gyerekeim és köztem tátong egy szakadék azért, mert nem vagyok hajlandó elfogadni az ő világukat, akkor az az én hibám.

Nagyon sokan mondják azt, hogy nincs közösségi oldaluk, mert nekik az kínai, nem érdekli őket, sőt, el is zárkóznak előle. Én meg azt gondolom, hogy ha nem veszek részt benne, akkor nem fogom megérteni a gyerekeimet, nem fogom megérteni, hogyan gondolkodnak, mit gondolnak, miről beszélnek, hogy miért könnyebb pár mondatban leírni valamit, mint felhívni a barátnőmet, órákig beszélni és közben megváltani a világot.

A rólad szóló hírek többsége általában arról szól, hogy így nézel ki „ahhoz képest, hogy mennyi idős vagy”. Hogy érint téged a kor alapján való meghatározás és rácsodálkozás, a külsőségek folyamatos kiemelése?

Huszonhárom éve ismert meg az ország, azt, hogy én nagyon szép vagyok, az utóbbi tíz évben kezdték hájpolni. Tökre örülök neki, ahogy annak is, hogy egy globális kampányban egy negyvenhét éves nőt választanak reklámarcnak. Nekem belefér az is, ha valaki Jennifer Lopez, és az is, ha elkezdjük keresni a természetes megfelelőket. Száz évvel ezelőtt egy faluban, ha valakinek gyönyörű volt a keze, az arról volt híres, hogy szép a keze. Nem biztos, hogy szép volt a haja vagy a szeme, az ő privilégiuma az volt, hogy gyönyörű a keze. Valakinek szép volt a bokája, valakinek gyönyörű volt a haja, valakinek szép volt a szempillája, valakinek a bőre. Általában mindenkinek megvolt a felségterülete, most viszont egyben kell szépnek lenni. Most egy sűrítményt keresünk, ami pláne privilégium. Sosem tartottam fontosnak a szépséget, mert ez egy adottság, ami a szerencsén is múlik. Vannak részletei, amikért lehet tenni, amik rajtunk múlnak, de alapvetően nem a mi érdemünk, hogy mit kaptunk a természettől. Épp ezért az értéke számomra nem nagy. Jobban értékelem azokat, amikért mi tehetünk.

Sokkal izgalmasabb verseny, hogy mit hozunk ki magunkból, mint az, hogy mit hozunk ki az anyatermészetből.

Említetted a közösségi médiát. Neked mit jelent például az Instagram?

Ott azt tudom megmutatni, hogy egyik pillanatom, kedvem vagy gondolatom sem egyforma. Nem szeretem azokat a dolgokat, amik kiszámíthatók, amik azt sugallják, hogy valami nagyon egyféle. Sokáig nem értettem, hogy kinek és mire jó az Instagram, hogy miért kell megmutatnom, hogy mit reggeliztem. Most már elsősorban a szabadságot látom benne, hogy úgy tálalhatom magam, amilyen valójában vagyok.

Fotó: Farkas Norbert /24.hu

Nekünk nagyon sokáig nem volt személyes szabadságunk ebben, mert ha volt egy fotózás, akkor egy stylist hozott egy ruhát, jött egy fodrász, egy sminkes, egy fotós, aki a saját szemüvegén keresztül mutatta meg, hogy kik vagyunk. Mi soha nem tudtuk megmutatni, kik vagyunk valójában. Nem is volt akkor erre igényem, de nagyjából tíz éve elkezdődött egy olyan időszak, amikor védtelenek voltunk a hatásvadász címekkel szemben. Azután gondoltam azt, hogy a közösségi média nekem arra lesz jó, hogy ott azokkal a szavakkal és képekkel tudom magam tálalni, ahogy én szeretném. Hogy általam derüljön ki, hogy ki és mi vagyok, ne egy csapat által összerakott képet lehessen csak látni rólam. Nekem ezt adta az Instagram: a szabadságot. Sokan rá is csodálkoztak, az volt az egyik első visszhang, hogy mennyire más vagyok.

Milyen az Instagram korában kamaszlányokat nevelni? Követed, hogy ők mit és kit követnek? Beszélsz velük arról, hogy mi a valóság és mi az internet?

Velük erről nem kell beszélni, sokkal okosabbak ennél, mindent tudnak, mindennel tisztában vannak, jó ízléssel rendelkeznek, büszke vagyok arra, amilyenek. Próbáltunk mindig hétköznapi életet élni, a hétköznapiságra nagy hangsúlyt fektetni. Nem élünk máshogy, mint az ismertté válásom előtt. Különösen nagy jelentőséget nem tulajdonítanak a szakmai életemnek vagy a karrieremnek, nem érintettek abban, hogy híresség vagyok.

Ha lett volna közösségi média, amikor kicsik voltak, posztoltál volna róluk?

Amikor kicsik voltak és nagyon érdekesnek számítottunk, többször utánunk jöttek, és titokban fotóztak minket az állatkertben, méltatlan körülmények közt. Akkor azt a kompromisszumot kötöttük, hogy évente egyszer megmutatjuk őket, de csak azért, hogy elkerüljük az ilyen és ehhez hasonló helyzeteket. Én biztosan nem mutogattam volna őket kicsiként a közösségi médiában, de ha erről valaki véleményt alkot, az szerintem nagyon furcsán hangzik, bárki is mondja.

Furcsa? Emiatt nem is akarsz közéleti témákban megszólalni?

Véleményem lehet, és amiről van, azt szívesen el is mondom a megfelelő pillanatban és a megfelelő helyen. De nem gondolom azt, hogy megmondóember lennék. Nagyon szívesen beszélgetek a barátaimmal és a valódi ismerőseimmel mindenről és bármiről, de nem tartom magam olyannak, akinek feltétlenül befolyásolnia kellene a közegét vagy azt a tábort, aki követi.

Fotó: Farkas Norbert /24.hu

A legegyszerűbb módszer arra, hogy önmagamhoz képest ne lőjek túl a célon és ne pozicionáljam magam máshova, az az, ha én akkor szólalok meg, ha van mondanivalóm. Vannak éppen elegen, akik elmondják a véleményüket, nekem nincs ilyen közlési és befolyásolási vágyam. Nem az én műfajom, hogy összegezzem az aktuális témákat.

Az Instagram-leírásod szerint nemcsak ageism fighter vagy, de anya, színésznő, motivátor, coach és tanultál pszichológiát is. Hogyan férnek ezek össze, és hogyan fér bele ennyi minden az életedbe?

Van egy nagyon nehéz keresztem: nagyon sok mindenre vagyok kíváncsi. Amikor el kellett dönteni, hogy ki leszek majd, amikor szakmát választottam, nem voltam teljesen biztos abban, hogy jó döntés az, hogy én pszichológus leszek, de később azt sem tudtam, jó döntés-e, ha színész leszek, mert sokkal többre voltam kíváncsi. Azért is akartam pszichológus lenni, mert már gyerekként is én voltam az, akinek minden komoly dolgot elmeséltek a barátai. Ezt szerettem volna valahogy hasznossá tenni, ezért gondoltam, hogy jó lesz, ha pszichológus leszek, de a történelem közbeszólt.

Ezt kerestem később a coach szerepben is, a segítő lényemet, aki diszkrét és nagy erőkkel tud mozgósítani dolgokat egy másik emberben.

A drámapedagógiában azt az énemet kerestem, aki háromhetes korában nagycsoportos óvodás volt. Anyukám ugyanis visszament dolgozni, és az óvónő nagynéném vitt magával az óvodába. A többi gyerekhez képest nagyon sok időt töltöttem ott, az volt a biztonságos közegem, nagyon nehezen szakadtam el onnan – még tizennyolc évesen is visszajártam, és meséket olvastam a gyerekeknek. Ezt kerestem a drámapedagógiában, hogy miként tudom a gyerekeknek átadni azt, amit én tudok. Az andragógiában kerestem a felnőtt ember útját, a felnőttek lehetőségeit, hogy hogyan lehet felzárkóztatni, újraépíteni. Érdekelt, hogyan lehet a felnőtt életet tartalmasabbá tenni, érvényesíteni és hitelesíteni újra és újra. Mert az lehetetlen, hogy valaki a húszéves korában szerzett tudásával evickéljen végig százéves koráig. A mi világunkban már arra kell berendezkedni, hogy újra és újra felturbózzuk magunkat és ezáltal újra érvényesítsük az életünket. Ezeket első körben magamon tesztelem.

Ha csak egyet választhatnál a tanultak és a szakmáid közül, mi lenne az? Tudnál csak egy dologgal foglalkozni?

Furcsa lenne csak egy dologgal foglalkozni, mert akkor abban az egyben kellene mindazt megélni, amit most sok helyről gyűjtök össze. Mindig azt a visszajelzést kapom az élettől, hogy nem, még ezt nem kell eldöntened. Szeretem azt az érzést, hogy számtalan lehetőségből választhatok, hogy sokféle utam lehet még.

Kiemelt kép: Farkas Norbert /24.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.