A Nyerő Páros tegnapi adásában az egyik feladatban a párok kommunikációs képességét tették próbára és azt, hogy mennyire tudnak együttműködni. A feladat annyi volt, hogy egy akadálypályán át kellett vezetni egy autóval úgy, hogy az egyik fél bekötött szemmel irányít, a másik pedig amellett, hogy nyomja a gázt, instruálja a sofőrt, hogy merre menjen.
Rácz Jenőéknél ez a feladat meghaladta a képességeiket, ugyanis annak ellenére, hogy Dórának be volt kötve a szeme, Rácz egyfolytában csak annyit mondott, hogy erre és arra menjen, mintha elfelejtette volna, hogy egyébként a balra és a jobbra szavak léteznek. Plusz arról is folyton megfeledkezett, hogy Dóra nem lát semmit és a végén már tényleg Sebestyén Balázsnak kellett rászólnia, hogy mondja neki értelmesen, hogy milyen irányba forgassa a kormányt, mivel nem lát. A feladat végére érve aztán akkora gázt adtak a kocsinak, hogy Sebestyénnek el kellett szaladnia előlük, mivel majdnem elütötték, de nyilván nem történt semmi baj.