Szórakozás

Ellen DeGeneres: Nem vagyok olyan jó színész, hogy 17 éve mindenkit átverjek a személyiségemmel

Elindult a The Ellen Show, amiben reagál az őt ért vádakra.

Hónapok óta egyre több történet kering Ellen DeGeneres beszélgetős műsorának toxikus munkakörnyezetéről, melyről több egykori munkatárs is nyilatkozott névtelenül. A DeGeneres körül kialakult botránnyal korábban már foglalkoztunk részletesebben. Most viszont elindult a The Ellen Show 18. évada, amelyet DeGeneres egy pár perces monológgal indít. Ebben egyebek között elmondja, hogy komolyan veszi a vádakat, amiket felhoztak ellene és bocsánatot kért azoktól, akiket megbántott. A kissé sablonos szövegének egy pontján úgy fogalmazott, hogy ő is csak ember, és amellett, hogy igyekszik mindig a legjobb oldalát mutatni, néha megesik, hogy rossz kedve vagy éppen napja van és nem olyan türelmes, mint kellene. Kifejtette, hogy mindig is az volt a célja, hogy örömöt vigyen az emberek életébe és szerinte annyira nem jó színésznő, hogy másnak mutassa magát, mint aki.

Színésznő voltam. Heteró karaktereket játszottam filmekben, szóval elég jó színésznő vagyok. De annyira azért nem, hogy 17 évig minden nap itt átverjelek titeket, a közönségemet. Ez nem én vagyok. Mindig is a legjobb formámat akartam hozni nektek. Ha valaha is megbántottam vagy cserben hagytam valakit, nagyon sajnálom. Mindig a lehetőségeket keresem az életben és igyekszem mindenből tanulni és fejlődni

— mondta. Érdemes megemlíteni, hogy a stúdióban élő közönség helyett online csatlakoztak a nézők, akiknek képüket kivetítették, mintha ugyanúgy a székeken ültek volna.

Most akkor Ellen DeGeneres a következő híresség, akit törölni kéne a köztudatból?
Korábbi kollégái beszámolója alapján DeGeneres messze nem az a kedves ember, akit a műsoraiban láthatunk.

 

Kiemelt kép: YouTube/The Ellen Show

Ajánlott videó

Olvasói sztorik