Szórakozás

Love Bistro: Cinthya Dictator és párja feladták a versenyt

A harmadik adás után.

Alig indult el a TV2 celebes gasztroversenye, de Cinthya Dictator és párja, Molnár Tamás – aki vasárnap már a Sztárban sztárban fog szerepelni – máris úgy érezték, hogy túlnőtt a képességeiken a feladat. A harmadik versenynap végén meg sem várták a zsűri döntését, önként döntöttek a távozás mellett.

Nem szeretnénk, ha egy kellemetlen erőlködésbe csapna át az egész és a küszöbén állunk ennek. Azért jöttünk, hogy tanuljunk főzni meg hogy jól érezzük magunkat. Ebbe az a fajta erőlködés vagy küszködés, ami a későbbiekben jönne az nem fér bele

– magyarázta Molnár Tamás.

Barátnője ugyan egyetértett azzal, hogy feladják a versenyt, de Cinthya mással magyarázta a döntést.

Annyira a beszédeddel nem értettem egyet. Én egyértelműen azért hagytam abba, mert nem adtam fel az utolsó pillanatig ezt a főzést sem, én a többiekkel szemben nem éreztem ezt fairnek.

Kiemelt kép: tv2.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik