Jogosan érzi úgy, hogy ugyanazokat az arcokat látja évek óta a tévéképernyőn

Nemcsak az ismétlések miatt tűnik úgy tévénézés közben, mintha ugyanazt a pár tucatnyi embert látnánk időről időre a képernyőn: a TV2-nél 37, az RTL Klubnál 40 olyan tévés arc van, akik műsorvezetőként vagy vendégként legalább három műsorban tűntek fel az elmúlt öt évben. És még csak nem is epizódok, hanem évadok szintjén számolva. Bár jellemzően mindkét csatornának megvannak a bejáratott arcai, olyanok is akadnak, akiket mindkét kereskedelmi tévé szívesen lát.

Így készült

A 2015. január 1-jétől induló saját gyártású szuperprodukciókat vettem figyelembe, a műsorok honlapjáról, korábbi cikkeinkből, blogbejegyzésekből és Wikipédia-szócikkekből összegyűjtöttem a stábtagokat (zsűritagok és szereplők), ezeket összesítettem, majd kiválogattam azokat, akiket kettőnél több műsorban láthattunk. Egy kivétellel csak a két nagy kereskedelmi tévécsatorna adásait vettem figyelembe: bár a Való Világ 2014-től kezdve az RTL II-n fut, egyszerűen annyira egybeolvadt az RTL Klub nevével, hogy nem akartam kihagyni.

Ezután grafikont készítettem, ami – bár elsőre talán  értelmezhetetlennek tűnik – igazolja azt is, ami miatt a cikk született: 30–40 ember arca ismétlődik a képernyőkön műsorvezetőként vagy visszatérő vendégként.

A grafikonon a nagyobb téglalapok egy-egy produkciót jelentenek, azokra kattintva kiderül, kik azok, akik szerepeltek benne és megfelelnek a szűréseknek (azaz 2015-től kezdve legalább három, általam vizsgált műsorban benne voltak). A téglalapok nagyjából balról jobbra időrendi sorrendben szerepelnek – azért csak nagyjából, mert másképpen megoldhatatlan lett volna, hogy a vonalak ne egy totális zűrzavart alkossanak.

Elmagyarázom egy példán keresztül: ha a TV2 grafikonján a 2018-as Csak show és más semmit választjuk ki, a balról érkező vonalakból kiderül, hogy többi között Curtis, Balázs Andrea, Till Attila, Vastag Csaba és Köllő Babett is szerepelt benne. Köllő vonala a leghosszabb, ráadásul ő a grafikon széléről indul, ami azt jelenti, hogy előtte más produkciókban nem szerepelt. A téglalapból jobbra nyolc vonal ágazik el, vagyis a műsorban szereplők közül ennyien mentek tovább másik produkcióba.

Grafikon: Flourish

 

RTL Klub

Miért pont ők?

Egy csatornának számos oka lehet arra, hogy miért ugyanazokat az arcokat foglalkoztatja a műsoraiban: egyrészt vannak tévénézők, akik már az ismerős arcok miatt kapcsolnak az adott adóra, a műsorvezetőknek pénzügyi és szakmai szempontból megéri a legnagyobb csatornáknál dolgozni, a vendégként visszatérő, részben haknizó celebek neve pedig még pár hónapig biztosan tudatban lesz.

Egy korábbi cikkünkben arról írtunk, simán van olyan, hogy egy tévé saját maga termeli ki a celebeit, akiket aztán „visszafoglalkoztat”.

Az RTL Klub képernyőjén az elmúlt öt évben tizenegy produkcióban tűnt fel Istenes Bence és Sebestyén Balázs, Puskás Peti pedig tízben – ők többnyire műsorvezetői szerepben, így nem szórakozásból, hanem a munkájuk miatt szerepeltek az adásokban. Istenes ugyanakkor vendégként ott volt a Gyertek át! első két évadában, illetve szerepelt a Nyerő Páros harmadik szériájában, ezek mellett pedig vezette a 2015-ös Vigyél el!-t, a 2018-as Szenzációs négyest, az X-Faktor hatodik és a Való Világ nyolcadik, illetve a Survivor utolsó két évadát, továbbá az év elején bemutatkozó Álarcos énekest. A csatorna augusztus 16-i közleményében arról ír, ő vezeti majd az Álarcos énekes szeptemberben induló második évadát is.

Videók a témában:

Sebestyén Balázs vezette a Gyertek át! öt évadát, a Nyerő Páros három szériáját, sőt, a 2015-ös Hungary’s Got Talentet is. Az Álarcos énekesben a négytagú zsűriben foglalt helyet, és ez így lesz most szeptemberben a második szériában is.

A 14 éve a Megasztárból híres lett Puskás Peti három évadnyi Gyertek át!-ban szerepelt, ezek mellé jött négy évadnyi X-Faktor zsűrizés,  a Celeb vagyok, ments ki innen! és a Való Világ kilencedik évadának vezetése. Az RTL Klub egyébként augusztus közepén jelentette be, hogy a tizedik évadot is ő kapja meg.

Kilenc műsorban láthattuk Kiss RamónátSzabó Zsófit és Gáspár Lacit. Kiss négy évadnyi Gyertek át!-ban szerepelt, majd vezetett három X-Faktort és a Celeb vagyok, ments ki innen!-t. A mai napig műsorvezető a csatorna Reggeli című műsorában.

Made with Flourish

Szabó Zsófi is bevált a csatornának: a Gyertek át! mind az öt évadában szerepelt, de láthattuk versenyzőként a Nyerő Páros első évadában, A Konyhafőnök VIP második évadában és a Szenzációs négyesben is. Szintén a Reggeli csapatának a tagja.

Gáspár Lacit a négy X-Faktor zsűrizés mellett kétszer láthattuk a Gyertek át!-ban, illetve a Nyerő Páros második évadában is szerepelt. Az idén februárban induló Álarcos énekesben zsűritagként dolgozott, ahogy a szeptemberben induló második évadban is ott lesz.

Nádai Anikót nyolc produkcióban láthattuk: a Gyertek át! három szériájában, a két korábbi Való Világ-vezetés mellé pedig Puskás mellett megkapta az ideit is. Ő is tagja a Reggeli csapatának, és versenyzőként indult A Konyhafőnök VIP harmadik évadában két évvel ezelőtt.

A lista végén három adással szerepel többi között Solti Ádám, Iszak Eszter, Tóth Gabi és Ábel Anita – érdekesség, hogy utóbbi kettő a konkurens tévécsatornánál is visszatérő szereplő.

TV2

Talán nem meglepő módon a legtöbb műsort (15-öt) a TV2-nél az elmúlt öt évben Till Attila kapta. A 2015-ben harmadik szériájával induló Sztárban sztárt a hatodik évadig vezette, és nemrég derült ki, hogy övé lesz a hetedik évad is. Az elmúlt öt évet tekintve a legkorábbi munkája az Ezek megőrültek harmadik évada volt 2015-ből, amit A Nagy Duett ötödik és a Ninja Warrior első két évada követett. Dolgozott még A legbátrabb páros két évadában, a Bezár a bazár!-ban, a Csak show és más semmi!-ben, a Sztárban sztár leszek!-ben és az Álarcos énekes konkurenciájában, a Nicsak, ki vagyok!-ban.

Tillát szereplőként egyetlen show-ban, a Masterchef VIP-ban láthattuk.

A második legfoglalkoztatottabb TV2-s arc Majoros Péter, azaz Majka volt az elmúlt öt évben. Négy Sztárban sztár van mögötte, de benne volt többi között a 2016-os Star Academy-ben, A Nagy Duett negyedik évadában, A legbátrabb páros két évadában, ő váltotta Liptai Claudiát az 50 milliós játszmában és övé volt a Nyomd a gombot, tesó! is.

Made with Flourish

TV2-s munkákat tekintve Ördög Nóra a dobogós, akit kilenc produkcióban láthattunk 2015 óta. Rögtön abban az évben dolgozott Az ének iskolájának harmadik évadában, egy évre rá a Star Academy-ben, majd a Séfek séfében, amit később két évad Ázsia Expressz, a Masterchef VIP két évada és a Csak show és más semmi, végül idén a Nicsak, ki vagyok! követett.

Régi-új műsorvezetővel folytatódik a Séfek séfe
Nem Liptai Claudia fogja vezetni a harmadik évadot.

Negyedik helyen nyolc produkcióval Liptai Claudia végzett, aki Ördög Nórát váltotta tavaly a Séfek séfe második évadában, és akit elvileg pont Ördög Nóra vált a harmadik évadban. Liptainak az 50 (korábban 40) milliós játszma és a négy évadnyi Sztárban sztár, A Nagy Duett és a Csak show és más semmi után ez a műsor volt az utolsó TV2-s munkája, idén még nem láttuk őt sehol.

A már említett Ábel Anitát és Tóth Gabit is 3-3 TV2-s produkcióban láthattuk: előbbi a Sztárban sztár mellett A Nagy Duettben és a Nicsak, ki vagyok!-ban tűnt fel, utóbbi pedig a Sztárban sztár harmadik évada után a Sztárban sztár leszek!-ben és a csatorna karanténműsorában, a Maradjotthonban.

Illusztráció: Csóti Rebeka /24.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.