Szórakozás

Bill Pullmannek lehet köszönni A függetlenség napja címét

A stúdió teljesen mást akart: valami hangzatosat és fogyaszthatót.

Bill Pullman nemrég interjút adott a CinemaBlend oldalnak, ahol szóba került az 1996-os A függetlenség napja című űrlényes sci-fi is, amiben főszerepet játszott a színész. Mint kiderült, nem is ez volt a film eredeti címe, hanem Doomsday, vagyis kábé Végítélet.

Dean Devlin és Roland Emmerich sokat vitatkoztak akkoriban a Fox-szal, hogy mi legyen a film címe. A stúdió azt akarta, hogy legyen Doomsday, mert akkoriban ez a fajta címadás jellemezte a katasztrófafilmeket. Emmerich-ék nagyon akarták A függetlenség napját, ezért a filmben hallott beszédemet jól kellett megírni és előadni. Mikor megvoltak a vágással, késő este átjöttek a lakókocsiba megmutatni azt. Megmutatták a kazettát, én végignéztem, aztán csak annyit tudtam mondani: »Szent ég, ezt a filmet A függetlenség napjának kell elnevezni!«. És ők össszehozták végül

magyarázta Pullman, ugyanis Emmerich és a producer Devlin a lentebb látható jelenettel győzték meg a Foxot, hogy a júliusi negyedikei amerikai ünnepről kell elnevezni a mozit.

Kiemelt kép: ARCHIVES DU 7EME ART / PHOTO12 VIA AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik