Szórakozás

Gombos Edina nem vette fel a gyedet a tévés fizetése mellé, hogy ne rövidítse az államkasszát

A TV2 volt műsorvezetője azt mondta, azt csak úgy hívta, pelenkapénz.

Gombos Edina évekkel ezelőtt költözött ki családjával az USA-ba. A TV2 volt műsorvezetője most egy YouTube-videóban beszélt arról, hogyan látják az amerikai életet kubai férjével együtt.

Gombos Edina: Már nem mások mondják meg, mit tegyek a kirakatba
Több év kihagyás után újra adott interjút Gombos Edina, aki öt éve kiköltözött családjával Floridába. Azóta YouTube-karrierbe kezdett, ezzel kapcsolatban is kérdeztük az egykori műsorvezetőt.

Ebben a videóban jött fel kontrasztként a magyarországi helyzet, aminek kapcsán Gombos elmondta, miért gondolta úgy, hogy inkább nem veszi fel a gyerekei után járó pénzeket:

Ez a GYES/GYED dolog, ugye azt én úgy hívtam otthon, hogy pelenkapénz, és én egyik gyereknél sem vettem fel, bent hagytam az államkasszában, a családi pótlékot is, mert valahogy nem éreztem korrektnek, hogy ha van egy jó munkám vagy egy jó fizetésünk – és mind a kettőnknek az volt –, hogy akkor én azt úgy elvegyem. Ez hülyeség, tudom, mert egyébként a szuper gazdagok is megigénylik és kapják a gyerekeik után, de én ezzel így voltam.

Az egész videót itt lehet megnézni:

Kiemelt kép: YouTube

Ajánlott videó

Olvasói sztorik