Szórakozás

Chris Pratt véletlenül kitörölte mind az 51 ezer darab e-mailjét

Pedig a jó szándék vezérelte.

Érdekes Instagram-sztorit osztott meg Chris Pratt, amiben arról beszélt, hétéves fia felfedezte, hogy apjának több mint 35 ezer olvasatlan e-mailje van a postafiókjában. Pratt megmagyarázta.

Sok, tudom, hogy sok, de jobbára szemét. Tudjátok, mindenre feliratkozom. Az a fajta idióta vagyok, akik meglátnak egy netes IQ-tesztet és meg akarom csinálni, de persze meg kell adni hozzá egy e-mail címet. Majd persze kiderül a tesztből, hogy hét körül lehet az IQ-m. Mindenkitől kapok mindent, törölni meg elfelejtem. Tökre elnézést is szeretnék kérni, mert nagyon sokra nem is válaszolok. Ha ezt nézitek, és küldtetek valamit, bocsi, megpróbálok írni nektek. Dolgozom rajta.

Csakhogy időközben hiba csúszott a gépezetbe. Miután pár száz e-mailre válaszolt, valahogy megpróbálta törölni az olvasatlanokat, de véletlenül mindent elkezdett az alkalmazás kukába tenni. Tehát úgy 51 ezer darab mailt.

51 ezer e-mail van a kukában. Ó, basszameg. Mit tegyek? Kitöröltem mindent, az összes üzenetemet. Édes istenem, ez egy rémálom

– mesélte, majd megmutatta, hogy tényleg törli a fiók az összeset.

Az egészet vissza tudjátok még nézni pár óráig, amíg elérhető a sztorijában.

Kiemelt kép: Instagram.com/prattprattpratt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik