Szórakozás

Biztos kitörölte már az agyad, de volt tévés IQ-teszt, és olyan műsor is, amiben Rogánék versenyeztek

Lehet, hogy mostanában a A mi kis falunk a legnépszerűbb műsor a tévében, de a kereskedelmi televíziózás elmúlt több mint húsz évében volt jó pár olyan műsor, amit rengetegen néztek, köztük olyanokat is, amiket azóta megpróbáltunk elfelejteni.

Az Álarcos énekes döntőjét viszonylag sokan, közel másfél millióan, nézték, leginkább persze azért, mert most aztán tényleg mindenki otthon ül, és jobb program híján az is bekapcsolja a tévét, aki eddig nem feltétlenül ezzel szórakoztatta magát. Mondjuk rekordot még így sem döntött az RTL Klub maszkos-celebes-éneklős műsorának nézettsége – a több milliós számokat évekkel ezelőtt hozta csak a csatorna, amikor még azt sem tudtuk, mi az a Netflix.

Úgyhogy megnéztük, mit néztünk nagyon a tévében az elmúlt húsz évben.

Mindenki készüljön fel, mert olyan műsorok is lesznek itt, amiket a PTSD miatt már kitörölt az agyunk.

A Barátok közt első részei

Az első napi sorozat volt Magyarországon. 1998 októbere óta fut, és bár az első hónapban még nem ez volt a legnézettebb műsor, az elmúlt több mint húsz évben megdöntött pár nézettségi rekordot. Az első hónapban átlagosan egymillió nézője volt, ez mostanában már 400-500 ezerre csökkent.

Az ország tesztje

2003-ban találta ki az RTL Klub, hogy Vágó István és Marsi Anikó vezetésével csinálnak egy tévés IQ-tesztet, amihez a nézők még SMS-ben küldözgették válaszaikat. Később készítettek ehhez hasonlóan műveltségi felmérőt, KRESZ- és memóriatesztet is, utóbbiban Vágó mellett már Lilu volt a műsorvezető. Ebben többek közt Hajas László meg Kapócs Zsóka próbálkozott visszaemlékezni arra, hogy milyen síkidomokat látott a képernyőn pár másodperccel korábban. Az IQ-tesztet 2003 májusában egyébként több mint kétmillióan nézték, és hasonló számokat ért el a műveltségi felmérő is. A KRESZ-teszt viszont már „csak” 1,6 millió embert érdekelt.

Big Brother

A TV2 realityjének az volt a szerencséje, hogy tíz nappal a Való Világ előtt indult el. Ezzel ez lett az ország első valóságshowja, ami még a Barátok köztöt is előzni tudta. Az első hetekben volt, hogy közel kétmilliós nézőszámot hozott, míg ugyanebben az időszakban a Való Világ örült, ha elérte a másfél milliós nézettséget. A második évadoknál viszont már az RTL nyert a Való Világgal. A VV2 fináléját 2,4 milliós nézettséggel zárta, a BB2 döntőjét viszont ennél egymillióval kevesebb ember nézte.

Az első szériából ismert Renato egyébként nemrég újra felbukkant.

Amire nem számítottál még 2020-ban: Visszatér Renato a Big Brotherből
Teljesen jogos a kérdés, hogy mi jöhet még ezek után.

Való Világ

Helyzeti előnye miatt a TV2 realityje először jobban teljesített, aztán nyert a Való Világ, már csak azért is, mert a Big Brother két évad után eltűnt. A Való Világ harmadik szériáját naponta kétmillióan nézték, ennek ellenére a negyedik évadra hat évet kellett várni, és bár 2010-ben az emberek már nem csak tévéztek, mert ott volt az internet is, a finálét 2,3 millióan nézték. A legkevésbé a VV7 mozgatta meg az embereket, pedig elképesztő mélységekig mentek el benne olyan szereplők, mint VV Edina, VV Maci, VV Dennis és az azóta elhunyt VV Fanni. A hetedik évadot már csak 300-400 ezren követték, igaz ezt már nem a fő csatornáján tolta az RTL Klub.

Megasztár

Az első realityk után pedig megjött az első modernkori tehetségkutató is. A TV2 2003-ban indította el a Megasztárt, aminek első részét másfél millióan nézték, a finálét viszont, amikor Oláh Ibolya és Tóth Vera döntőzött, kétmillióan ültek le a tévé elé. A második évad is egészen hasonló számokat hozott össze a döntőre, amikor Caramel csapott össze Palcsó Tamással, aki azóta inkább trafikokat üzemeltet. Nincs összefüggés, de ezek után a harmadik évadot már jóval kevesebben nézték, a döntőre még a másfél milliós nézőszámot sem sikerült összehozni.

Csillag születik

A Megasztárral szemben az RTL inkább a Csillag születiket indította, amiben nemcsak énekesek versenyeztek egymással. Így történhetett meg az, hogy az első évadot tényleg egy mesemondó gyerek nyerte. Az első évad döntőjét közel 2,5 millióan nézték, a második évad fináléja pedig, amit már egy énekes, Tabáni István nyert, hárommillió embert érdekelt.

X-Faktor

2010-ben indították az első évadot, ami 2,26 millió átlagnézettséggel a legnézettebb volt. Vastag Csaba nyerte, a nézettség szempontjából legrosszabban teljesítő hetedik évad (átlag 987 ezer néző) első helyén pedig Ricco és Claudia végzett, akikről azóta se nagyon hallottunk.

A kiválasztott

Igen, tényleg volt egy ilyen műsor, és teljesen jogosan törölte ki ezt az információt a legtöbb ember agya. Azt is, hogy a műsor teljes címe az volt: A kiválasztott – Ki lesz Uri Geller utódja. 2007-ben mutatta be a mentalista tehetségkutatót a TV2, a nyertes Danny Blue lett, a nyolcadik és egyben hálistennek utolsó részt pedig egymillióan nézték.

Mr és Mrs

Amit viszont soha nem szabad elfelejtenünk, hogy létezett egy celebpáros vetélkedő a TV2-n még jóval a Nyerő Páros előtt. Az első évadban olyan párok szerepeltek, mint Damu Roland és az akkor még Palácsik Tímea néven ismert Vajna Tímea, illetve az azóta elvált Rogán Antal és Rogán Cecília. A csodás nevek stabilan hozták az átlag milliós nézőszámot, sőt az első részeket még bőven másfél millióan nézték.

Kiemelt kép: TV2

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.