Szórakozás koronavírus

A földi paradicsomban ragadt a nászutas pár a koronavírus miatt, eljönnének már

A feleség szerint mindenki addig akar egy trópusi szigeten ragadni, míg ott nem ragad.

A Maldív-szigetekre utazott nászútjára a 27 éves Olivia De Freitas és párja, a 28 éves Raul. Március 22-én értek oda, és a terveik szerint hat nappal később, a következő hétvégén már repültek is volna haza Dél-Afrikába.

Igen ám, de a koronavírus miatt az ország lezárta a repülőereit, így a Maldív-szigeteken rekedtek.

A New York Times arról ír, hogy a pár az utazás előtt felvette a kapcsolatot az azt szervező céggel. Akkor még nem voltak korlátozások, és az utazási ügynök azt mondta nekik, a dél-afrikai állampolgárok hazatérhetnek.

Hihetetlen, hogy még kaptuk ezt a plusz időt

– nyilatkozta az ifjú feleség, de azt is hozzátette, hogy noha nagylelkű árengedményt kaptak a szállodától az alapvetően éjszakánként 750 dollárba (250 ezer forintba) kerülő lakosztályukra, de azért így is szépen élik fel a megtakarításaikat.

Mindenki addig mondja azt, hogy egy trópusi szigeten akar ragadni, míg ott nem reked

– mondta még Olivia De Freitas.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Curly Tales (@curly.tales) által megosztott bejegyzés, Ápr 6., 2020, időpont: 7:18 (PDT időzóna szerint)

A nászútjuk negyedik napjánál tartottak, amikor érkezett a hír, a következő nap éjfélkor a Dél afrikai Köztársaság lezárja a repülőtereit. A párnak ugyanakkor Doháig öt óra lett volna a repülőtér, ott úgy három órát kellett volna még várniuk az átszállásra, hogy aztán újabb kilenc óra repülés után visszaérkezzenek Johannesburgba. Ráadásul a paradicsomi szigetet sem olyan könnyű elhagyni. Különböző lehetőségeket is figyelembe vettek, de közben a Maldív-szigeteki hatóságok is korlátozásokat vezettek be, De Freitasék pedig ne merték elhagyni a szállodájukat, mert mi van, ha nem sikerül elrepülniük, de oda sem engedik őket vissza.

Most abban reménykednek, hogy hétfőn jó hírt kapnak, és külön engedéllyel visszamehetnek Dél-Afrikába, ahol elvileg április 16-ig le vannak zárva a repülőterek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik