Szórakozás

68 év alatt sohasem nézték ennyien Erzsébet királynő tévébeszédét

A beszéd: számokban.

Ahogy arról vasárnap este beszámoltunk, II. Erzsébet brit királynő rendhagyó tévébeszédet tartott a nemzethez intézve, amire 68 éve tartó uralkodása alatt mindössze ötször volt példa (1991-ben, 1992-ben, 1997-ben és 2012-ben9. Ahogy a királynő fogalmazott,

Ez a kihívás most más, mint a többi. A nemzetek összefognak és a tudományt hívjuk segítségül. Sikerülni fog és ez a siker minden egyes emberé lesz majd. Jönnek még jobb idők: nemsokára újra együtt leszünk a barátainkkal, a családunkkal.

II. Erzsébet: Önfegyelemre, együttérzésre van szükségünk
Vasárnap este magyar idő szerint este kilenckor ritkaságnak számító tévébeszédet tartott a királynő.

Mint azt a BBC írja, a beszéd kimondottan nagy figyelmet generált Nagy-Britanniában, 23,97 millió ember látta, ami a második legnézettebb tévéadás volt az ében. Mindössze Boris Johnson koronavírus-járvánnyal kapcsolatos bejelentkezése előzte meg. Erzsébet most rekordot döntött, ugyanis a legutóbbi karácsonyi beszédét 7,85 millióan látták, most gyakorlatilag háromszor túlszárnyalta azt.

Ahogy a beszédben fogalmazott: „Azok a pillanatok, amikor az Egyesült Királyság együtt tapsolta meg az egészségügyi és minden más fontos területen dolgozó lakosát, a nemzeti szellemünk kifejezéseként maradnak meg, a pillanatok szimbólumai pedig a gyerekek által rajzolt szivárványok lesznek.”

Mindemellett az Instagram-oldalán is szép számokat hozott a feltöltött beszéd: eddig 2,6 millióan látták a videót, és mint megnéztük,

hetvenegyezer új feliratkozót regisztrálhatott magának a The Royal Family névre hallgató oldaluk.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

The Royal Family (@theroyalfamily) által megosztott bejegyzés, Ápr 5., 2020, időpont: 12:01 (PDT időzóna szerint)

Kiemelt kép: Anthony Devlin/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik