Szórakozás koronavírus

Kárpáti Rebeka munkáinak 90 százalékát lemondták

Mégis szerencsésnek érzi magát.

A vendéglátásban és turizmusban dolgozók mellett, a celebek és influenszerek is nehéz helyzetbe kerültek a koronavírus világjárvánnyá válása után, hiszen rengetegen maradtak munka nélkül. Kárpáti Rebekának is erősen megcsappant a bevétele, mégis szerencsésnek érzi magát.

Már jópár napja én is itthon vagyok. Szerencsésnek mondhatom magam, mert megtehetem hogy itthonról dolgozom (bár a munkáim 90%-át nekem is lemondták) nem úgy mint az a sok orvos, ápoló, egészségügyben dolgozó ember, akik nap mint nap erejükön felül teljesítenek Értünk. Nem beszélve azokról az emberekről, vállalkozókról, akiknek szintén nagyon hálásak lehetünk, hiszen tudunk náluk továbbra is ételt, gyógyszert és egyéb szükséges dolgokat vásárolni. Senkit nem szeretnék kihagyni, hatalmas tisztelet jár mindenkinek, aki most ebben a helyzetben helytáll és segít

– írta közösségi oldalán Kárpáti Rebeka, aki minden követőjét megkérte, hogy maradjon otthon, de ha el is kell mennie valahova, akkor viseljen maszkot, mert nem ciki.

Kárpáti Rebeka most öt kilóval nehezebb, mint kéne
De nem szeretne „plötyi” lenni.

A Mi dolgunk az, hogy megállítsuk, de ha nem is tudjuk, lelassítsuk ezt a terjedési folyamatot, mert ami a Koronavírus kapcsán a világban van, nem gyerekjáték, még ha sokan nem is fogják fel, ami nagyon szomorú… Kérlek Titeket, hogy MARADJATOK OTTHON! Amennyiben pedig muszáj elhagyni a lakást, felelősen tegyétek! VEGYETEK FEL MASZKOT NEM CIKI! AKÁRMILYEN fajtád van, mindenképpen SEGÍT!

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Rebeka Karpati (@rebekarpati) által megosztott bejegyzés, Márc 20., 2020, időpont: 12:41 (PDT időzóna szerint)

Kiemelt kép: Instagram/@rebekarpati

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik